Kosárlabda: nem halaszthat, utazik a Kaposvár Zalaegerszegre

2008.02.22. 23:58
Páratlan beteséghullám söpör végig a Kaposvári KK férfi élvonalbeli kosárlabda csapatnál, amelynél veszélybe került még az is, hogy egyáltalán ki tudnak-e állni a hétvégi, soros bajnokira. Miután azonban a halasztáshoz sem a szövetség, sem az ellenfél nem járult hozzá, a kaposváriaknak el kell utazniuk Zalaegerszegre.
Vélhetően az influenza vette le lábáról szinte az egész keretet: az elmúlt napokban mindössze ketten edzettek. Dr. Néber Árpád csapatorvos - aki korábban védőoltással is ellátta a játékosokat - azt mondta, negyedszázados praxisa során ehhez hasonlóval még nem találkozott.„Először az egerszegi klubbal vettük fel a kapcsolatot, szerettük volna kérni a mérkőzés elhalasztását, ám ellenfelünk nem járult hozzá. Ezután fordultunk az országos szövetséghez, de sajnos, ott is elutasításra találtunk – mondta Kovács László, a klub ügyvezetője.Nos, mi mást tehetett a Kaposvári KK, a betegágyukból kirángatott játékosokkal - de, hogy pontosan hánnyal és kikkel, azt egyelőre még nem lehetett tudni -, majd útra kelnek Zalaegerszeg felé.
Legfrissebb hírek

A Kaposvár lesz a Vasas ellenfele a női röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2026.03.13. 20:52

A Kaposvár kétgólos győzelemmel növelte előnyét az élen az NB III Délnyugati csoportjában

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 20:13

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

NB III: a Kaposvár rangadót nyert Nagykanizsán, az FTC II győzött Pakson

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:58

Nem jött össze a kaposvári bravúr a Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.25. 22:00

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28
Ezek is érdekelhetik