Félgőzzel is harmincnégy pontos Albacomp-siker a fővárosban

Vágólapra másolva!
2007.11.05. 20:04
A férfi kosárlabda NB I 5. fordulójának hétfő esti záró mérkőzésén a MAFC-Újbuda az Albacompot látta vendégül Budapesten, a Gabányi-sportcsarnokban. A fővárosi újoncgárda három negyeden keresztül méltó riválisa volt a jobb erőkből álló vendégeknek, a hajrára azonban elfogyott a szufla, csúfos lett a vége.
Az ex-pécsi Simon Balázs (jobbra) 13 ponttal vette ki részét az Alba fölényes sikeréből
Mirkó István
Az ex-pécsi Simon Balázs (jobbra) 13 ponttal vette ki részét az Alba fölényes sikeréből
Az ex-pécsi Simon Balázs (jobbra) 13 ponttal vette ki részét az Alba fölényes sikeréből
Mirkó István
Az ex-pécsi Simon Balázs (jobbra) 13 ponttal vette ki részét az Alba fölényes sikeréből

A mérkőzés esélyeseként érkezett ugyan az Albacomp a fővárosba, ám a kecskemétiek példája intő jel lehetett a székesfehérváriaknak a Gabánnyi-sportcsarnokban rendezett találkozó előtt. Legutóbbi hazai fellépésén a MAFC ugyanis Zsoldos András lendületben lévő Univerjét állította meg. Hosszabbításban nem kis meglepetésre.

Gyengén, erőtlenül, szervezetlen csapat benyomását keltve kezdett a házigazda, aminek meg is lett a böjtje. Kenneth Henderson dupláját követően a 6. percben ugyanis már 0-8 állt a táblán. Nem igazán találta a ritmust Dinnyés Attila társulata, három minutummal később Cristian Leonard Brown hibátlan tempójával már 17-6-ra vezettek a kék-fehérek.

Ezt követően Góbi Henrik hívta fel magára a figyelmet, az Alba dresszét nyáron MAFC-szerelésre váltó rutinos center tőle némileg szokatlan módon a hárompontos-vonalon túlról célzott pontosan (9-17). Az első etap végére hét egységet őrzött meg előnyéből a vendégcsapat (14-21).

A folytatásban lényegesen nem változott az összecsapás forgatókönyve, a hazai rohamokat rendre visszaverve, biztosan őrizte előnyét a látogató. A nagyszünetet jelző dudaszó pillanatában 31-40 állt a táblán, hazai oldalon elsősorban Vavra András és Edwin Draughan (8-8 pont), a vendégeknél pedig Kenneth Henderson (12) és Simon Balázs (9) vitte a prímet.

A térfélcsere után két és fél percet kellett várni az első kosárra, Brown triplája törte meg a hosszú csendet (31-43). A 25. és a 29. perc között kilencről tizennyolc pontosra növelte előnyét, az Alba a 9-0-s roham után játékosai vergődését látva Dinnyés-mester időt kért (40-58). Már nagyon időszerű volt a fejtágítás, de a harmadik szakaszból hátralévő rövidke időben nem történt fordulat (46-63).

A záró felvonásban nemcsak biztosan őrizte, hanem növelni is tudta előnyét az Alba, a MAFC sorsát a találkozó végéhez közeledve egy újabb hullámvölgy pecsételte meg. Simon Balázsék 13-0-s rohanása eldöntötte a találkozót, a véghajrára szakadéknyira nőtt a két csapa5t közti különbség. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a fehérvári Henderson lett, aki 27 perc alatt 22 pontig jutott, a vége csúfos újbudai vereség, 60-94.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

5. FORDULÓ
MAFC–Albacomp 60–94 (14-21, 17-19, 15-23, 14-31)
Legjobb dobók: Draughan 15/3, Vavra 13, ill. Henderson 22/6, Brown 20/9, Simon B. 13, Radovic 10/6, Nuber 10/3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik