Drámai elődöntők után piros-fekete csata az aranyéremért

Vágólapra másolva!
2007.05.25. 10:41
A férfi kosárlabda NB I-ben mindkét ágon öt mérkőzésen dőlt el a döntőbe jutás, azonban a Pécset búcsúztató Szolnoki Olajnak és a Vas megyei rivális Falcót kiejtő Lami-Véd Körmendnek sem maradt három napnál több ideje kipihenni a fáradalmakat, ugyanis szombat délután a Tiszaligeti Sportcsarnokban elkezdődik a bajnoki finálé. A pályaelőny mindenképpen Pór Péter csapata mellett szól, ám Sabáli Balázs tanítványai már sokszor bebizonyították, hogy lelki erejük és küzdeni tudásuk csodákra képes.
Pór Péter edző és Kelley kézfogása
Pór Péter edző és Kelley kézfogása
Pór Péter edző és Kelley kézfogása
Pór Péter edző és Kelley kézfogása

Nem mindennapi izgalmakat hozott az öt felvonásos vasi csúcstalálkozó, hiszen a párharc során mindkét alakulat otthon és idegenben is bemutatta, hogyan tud katasztrofálisan, illetve ellenállhatatlanul kosárlabdázni.

Végül a mindent eldöntő összecsapáson majdnem háromezer szimpatizáns buzdítása mellett tizenegy ponttal győztek és döntőbe jutottak a piros-feketék. Más kérdés, hogy Chauncey Leslie súlyos sérülésével a finálé előtt – Fodor Márton és Marqus Ledoux után – harmadik kulcsemberét is elveszítette a Körmend. Ez óriási érvágás a Sabáli-csapatnak.

A másik piros-fekete gárda útja kevésbé volt kalandos a döntőig, a Nyíregyháza búcsúztatása után az alapszakasz-győztes Tisza-partiak úgy győzték le 3-2-re a Pécset, hogy valamennyi mérkőzésen hazai siker született.

Pór Péter vezetőedző az ötödik találkozó lefújása után elismerte, csupán az döntött a Szolnok javára, hogy eggyel többször játszhatott hazai környezetben.

A szakvezető úgy véli, annak ellenére, hogy a vasi ellenfélnél szinte több a sérült játékos, mint az egészséges, cseppet sem lefutott a párharc.

„A körmendiek nagyon jó kinti dobókkal rendelkeznek, labdaszerzés utáni leindításból is sok pontot szereznek – fogalmazott. – Egy pillanatra sem engedhetünk ki, végig fegyelmezettnek kell maradnunk, hiszen ha riválisunk jó napot fog ki, idegenben is bárkit le tud győzni.”

Sabáli Balázs pedig abban bízhat, hogy az Albacomp és a Falco elleni ütközet után tanítványai a bajnoki fináléban is megtörik az ellenfelet küzdeni tudásukkal és rendkívüli akaraterejükkel.

„Eddig is volt elég sérültünk, most pedig elveszítettük egyik legjobb játékosunkat, Chauncey Leslie-t is – mondta. – Ennek ellenére győzni tudtunk, ezért nagy csapat a Körmend. A döntőben mindent megteszünk a sikerért, a klub fennállásának negyedik aranyérméért.”

Az utóbbi időkben a körmendieknek nem jött ki a lépés az Olaj ellen, legutóbb több mint három évvel ezelőtt, 2004. február 21-én tudták legyőzni, igaz akkor épp a Tiszaligetben.

Az idei kiírásban eddig háromszor csaptak össze a felek. Az alapszakaszban Körmenden hét (60-67), Szolnokon tizennégy (59-45) ponttal győzött a Pór-csapat, a felejthetetlen hangulatú április 14-i kupadöntőn pedig a végén 80-67 állt a táblán.

Az mindenesetre borítékolható, hogy a hangulatra ezúttal sem lesz panasz, Körmenden és Szolnokon is zsúfolásig telt lelátók előtt csapnak össze a piros-feketék.

Leghamarabb június 2-án, a harmadik, legkésőbb pedig egy héttel később, az ötödik meccs után eldől ki lesz a bajnok. A Szolnok másodszor, vagy pedig a Körmend negyedszer?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik