Ezúttal is a rosszabbik arcát mutatta az MKB

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
2004.12.01. 22:51
Címkék
Vajda már öt másodperc elteltével megszerezte a vezetést a hazai együttesnek, amely az első három akcióját kosárral fejezte be, ezt követően azonban többször is lassan zártak vissza védekezésben Natália Hejková tanítványai, és ezt az olimpiai és világbajnok Shannon Johnson vezérletével remekül kihasználta a vendégcsapat. Változatos, lüktető volt a játék, Kovacsevics zseniális betörése, majd Blahusková hárompontosa után ismét a soproni szurkolók örülhettek, hiszen visszaszerezték a vezetést kedvenceik. Elhúzni azonban nem tudtak, mivel védekezésükben ezúttal is a lepattanók saját palánk alatti megszerzése volt a sarkalatos pont.
Két Kressz-hibával indult a második negyed, amelyben az első kosárra kettő percet kellett várni, de megérte: Horváth gyönyörű triplát emelt be a sarokból. A játékrész közepéig Blahusková és Kovacsevics találataival tartották néhány pontos előnyüket a hazaiak, akik csak ritkán tudtak élni kedvenc fegyverükkel, a gyors leindítással, felállt védelem ellen pedig a két fiatal irányító nem igazán tudott fazont adni a zöld-sárgák akcióinak. A másik oldalon viszont háromszor is megvillant Johnson, így aztán Hejková a félidő végén pályára küldte a sérüléséből felépülve tétmérkőzésen az idény során most először szereplő rutinos Bielikovát. Támadásban ez sem segített, erőlködtek a soproniak, a krakkói társulat ellenben szervezetten, jól védekezett, és végül hárompontos előnnyel zárta az első húsz percet, köszönhetően nem utolsósorban annak a tizennégy lepattanó labdának, amelyet játékosai az Euroleasing gyűrűje alatt szereztek meg.
A fordulás után Matovics kosarára honfitársa, Perovanovics válaszolt, majd Kenig egész egyszerűen elvette a labdát Kovacsevicstől, és könnyed ziccere után már öt ponttal vezetett a Wisla.

Matovics dicsérhetô, az Euroleasing nem: a lengyelek kellemetlen meglepetést okoztak Sopronban (Fotó: Pluzsik Tamás)
Matovics dicsérhetô, az Euroleasing nem: a lengyelek kellemetlen meglepetést okoztak Sopronban (Fotó: Pluzsik Tamás)
Matovics dicsérhetô, az Euroleasing nem: a lengyelek kellemetlen meglepetést okoztak Sopronban (Fotó: Pluzsik Tamás)
Bár Vajdának nem igazán ment a játék, hihetetlen akarással harcolt, két lepattanót is visszaszerzett a vendégek palánkja alatt, az elszántság pedig a többiekre is átragadt, és egy 9-0-s rohamot kivágva fordított a magyar együttes.
A záró szakasz Kenig kosarával indult, aztán Honti előbb megverte egy az egyben Johnsont, majd labdát és kosarat szerzett. Ezzel lélegzethez, azaz nyolcpontos előnyhöz jutott az MKB, amit a negyed közepéig tartott is, ám a végjáték egyértelműen a vendégeké volt. A hajrában Trafimava trafált be kétszer is a hárompontos vonalon túlról, a kiélezett végjátékban pedig Johnson világklasszishoz méltó megmozdulásokkal a Wisla javára döntötte el az öszszecsapást, miközben a soproni játékosok többsége sajnos menekült a felelősségtől. ---- M ---- A
Legfrissebb hírek

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
5 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
26 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája