Kálmán László megint csak hozta az átlagát

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
2004.11.29. 22:22
Címkék
A Falco-PVSK mérkőzés záró perceiben felállva ünnepelték kedvenceik váratlan, de annál megérdemeltebb sikerét a szombathelyi szurkolók.
Nem csoda, hogy jóval a lefújás után, még este tíz óra körül is telt házat regisztrálhattak a Sugár úti sportcsarnok büféjében. A drukkerek majd az egekig magasztalták az egyre inkább régi önmagára emlékeztető Pankárt, a szinte napok alatt remekül beilleszkedő Reedet, avagy éppen a roppant hasznosan pattogtató Feiglt. A meccsen 34 pontot hintő, parádézó Kálmánról viszont találóan csak annyit jegyeztek meg a fanatikusok, hogy Lacika hozta az átlagát.
- Jól van ez így? - érdeklődtünk a válogatott irányítótól.
- Hát abból a szempontból sokkal jobb így, mintha olyan ritkán jutnék csak harminc pont fölé, hogy arról hetekig kellene beszélni - kezdte mosolyogva a Falco játékmestere. - Komolyra fordítva a szót, nagyon érdekes meccs volt a PVSK elleni. Az első félidőben remekül védekeztek a mecsek-aljaiak, látszott, hogy nagyon jól ismerik a figuráinkat. A nagyszünet után aztán szerencsére sikerült megbontanunk a védekezésüket, és akkor már nekem is több lehetőségem nyílt arra, hogy megszórjam magam.
- A derbi előtt harmincnégy pontos átlaggal vezette a mesterlövészek listáját, míg a második helyen a meccsenként harminckét egységig jutó pécsi Richardson állt. Jelentett ez önnek valami plusz motivációt?
- Minden mérkőzésnek úgy futok neki, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. És ez most nem arra vonatkozik, hogy minél több pontot termeljek, hanem inkább arra, hogy a játékommal hozzásegítsem a Falcót a győzelemhez. Ettől függetlenül persze tudtam, hogy Richardson áll mögöttem, és nem tagadom, örültem is annak, hogy istenigazából akkor kaptam el remek szériát, amikor a találkozó vége felé éppen a tengerentúli fiú fogott.
- Az előző idényben kevesebb, mint huszonötös átlaggal lett pontkirály. Ezek szerint most magasabbra helyezte a mércét?
- Hát hogyne! De ezt nehogy komolyan vegye! Egy- szerűen arról van szó, hogy még mindig úgy vágok neki egy újabb szezonnak, hogy fejlődni szeretnék. Ha ez dobott pontokban nyilvánul meg, úgy is jó, de akkor sem lennék elkeseredve, ha a csapattársaimat sikerülne egyre több és több gólpasszal kiszolgálnom.
- Végezetül: ugye teljesen felépült a Kecskemét ellen szerzett sérüléséből? Azért gondoljuk, hogy így van, mert visszatérése óta az Eger és a Pécs ellen is harminc pont feletti produkcióval rukkolt ki…
- A csudákat épültem fel teljesen. Most is fáj a jobb vállam. Nem is tudom a karomat teljesen felemelni. De hát ha így is megy, akkor nem kesergek: nem olyan rossz az a harmincnégyes átlag. ---- G ---- &
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
50 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
8 órája