Bombameglepetés Sopronban

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
2004.11.28. 23:02
Címkék
Vajda vezérletével villámrajtot vett a hazai együttes, amely nem egészen két perc elteltével már 9-0-ra vezetett. A sérült Ambrust, Zsolnayt és Eördöghöt nékülöző vendégek elég fásultan, unottan kezdték a mérkőzést.
Aztán 11-0-nál Gardner büntetőkből megszerezte a vendégcsapat első pontjait, majd gyorsan dobott még két kosarat. A diósgyőriek kiegyenlítetté tették a játékot, de a soproni csapat Kovacsevics és Vajda tripláival, valamint néhány gyors, ügyes akciót vezetve gond nélkül őrizte előnyét. A második szakasz mindkét részről rossz dobásokkal kezdődött, aztán Kublina tripláival tíz ponton belülre kerültek a vendégek. A szünetig ezt azzal tudták tartani, hogy nagyon sok lepattanót, és ezek után pedig kosarat szereztek a soproni palánk alatt. Elsősorban Gardnernek és Kublinának köszönhetően. A második szakasz első percei Blahusková és Kublina nagy dobópárbaját hozták. Előbbi közelről, utóbbi viszont a hárompontos köríven túlról talált be. Később a hazaiak cseh centere magára maradt, viszont a diósgyőrinél a többiek is felnőttek a feladathoz. "Villant" Fodor és Fűrész, szenzációsan dobtak a vendégek, egymást múlták felül, és nagy meglepetésre előbb utolérték, majd állva hagyták a teljesen elbizonytalanodó soproni csapatot. A záró szakasz elején is egyemberes csapat volt a soproni, lényegében csak Blahusková volt veszélyes a diósgyőriek kosarára. A vendégjátékosoknak továbbra is "sült" a kezük, és vezettek már tizenhárom ponttal is. A hajrában egész pályás letámadással hat pontra följött az MKB, de a kritikus pillanatokban Fodornak, Jukovicsnak és Gardnernek nem remegett a keze, az előjelek alapján meglepő, ám a látottak alapján teljesen megérdemelt győzelmet aratott edzője búcsúmeccsén a szenzációs dobóformát mutató Diósgyőr a brnói bravúr után kissé fásultnak tűnő Sopron csapata ellen.

Példátlanul rosszul védekezett a csapat.
Miért?


Székely Norbert, az Euroleasing másodedzője: "Az első negyed kivételével nem ment a csapatvédekezés, és ez természetesen maga után vonta az egyéni védekezés összeomlását is."






Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
---- F ---- A
Legfrissebb hírek

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
5 perce

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
26 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája