Zsoldos-együttes: helyenként iskolajáték

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
2004.08.27. 22:17
Címkék
A 10. Pannon-kupa nyitómérkőzésén a betegeskedő Cziglert nélkülöző magyar válogatott kezdett jobban: főként Sitku pontjaira építve bő három perc után már 11-4-re mentek az osztrákok ellen Zsoldos András tanítványai.
Csapatunk lendülete a folytatásban a sűrű cserék ellenére sem tört meg, s az első negyed végén már 32-18-as vezetésünk állt az eredményjelzőn. A második etap elején hiába zárkózott fel Sitku mellé Báder is a pontgyártásban, a Jandl vezérelte sógorok meglepően jól tartották magukat, így nem nőtt a különbség. A játékrész derekán azonban előbb Simon, majd Németh is hintett egy triplát, s máris majd húsz volt közte, majd Németh újabb hármasával ez a különbség is meglett a félidő végére (58-37).

Németh István egyebek mellett négy triplával járult hozzá a sikerhez (Fotó: Unger Tamás)
Németh István egyebek mellett négy triplával járult hozzá a sikerhez (Fotó: Unger Tamás)
Németh István egyebek mellett négy triplával járult hozzá a sikerhez (Fotó: Unger Tamás)
A térfélcsere után felváltva estek a találatok, így lényegi változás nem történt a harmadik tíz percben, tán csak annyi, hogy négy pontocskával közelebb araszoltak az ausztriai vendégek. A zárónegyed elején Németh kapta el a fonalat: bő két perc alatt nyolc egységnyit termelt. Időt is kért az osztrák mester, ezzel azonban nem sokat ért el, mivel az egyre látványosabban játszó magyar csapat faképnél hagyta fiait, és végül biztos győzelmet aratott.

Az eredménnyel biztosan elégedett - ugyanez igaz a mutatott játékkal kapcsolatban is?
Zsoldos András szövetségi kapitány:- Helyenként jól játszottunk, ám így is akadt egy-két hullámvölgyünk. Annak örülök, hogy nagyjából megcsináltuk azt, amit szerettünk volna, a harmadik negyed védekezése sikeredett egy kicsit gyengébbre. Összességében mindenki jól küzdött, ám Németh, Báder, Kálmán és Sitku teljesítménye jobb volt az átlagnál.

1. forduló
Magyarország - Ausztria 107-75
(32-18, 26-19, 20-24, 29-14)
Szombathely, 500 néző. V: Valovics (magyar), Maliszewski (lengyel)
MAGYARORSZÁG: SIMON B. 8/3, NÉMETH 20/12, Fodor G. 2, SITKU 18/6, BÁDER 14/3. Cs: Góbi 7, KÁLMÁN 9/3, Pankár, Mészáros 5/3, Bencze 11, Dénes 7, Kámán 6/3. Szövetségi kapitány: Zsoldos András
AUSZTRIA: JANDL 19/3, MAYES 16/6, Pargfrieder 8, Volcic 11/3, Kohlmaier 5. Cs: Knabl 2, Hütter 8, Mayer 6. Szövetségi kapitány: Kamenica Schwittweiser
Az eredmény alakulása. 3. p.: 11-4. 7. p.: 25-14. 14. p.: 36-26. 17. p.: 45-30. 24. p.: 67-45. 27. p.: 71-52. 33. p.: 89-63. 38. p.: 101-71
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
50 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
8 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
8 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
8 órája