A válogatott Fodor Gergely az újonc egrieknél folytatja

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
2004.07.08. 22:02
Címkék
Hétmérföldes léptekkel jutott túl a B-csoporton az Eger férfigárdája, és úgy tetszik, a Fekete Sasok a továbbiakban sem csökkentenének a tempón.
A legmagasabb osztályban való jó szerepléshez klasszisokra van szükség, s az egriek meg is szereztek egy nagyágyút: elhagyva az Albacompot a borok városában folytatja Fodor Gergely, a válogatott hátvédje. A hír legalábbis meglepő, a nemzeti csapatban szereplő – meghatározó – kosarasok körében tudniillik nem volt szokás úgynevezett kiscsapatot választani. "Hadd kezdjem azzal, hogy szerettem volna Székesfehérváron maradni, de úgy látszik, az Albacompnál nem akartak megtartani – mondta a 44-szeres válogatott játékos. – A vártnál gyengébb szereplés alighanem meghatározta a jövőt, Fehérvárott különben is hagyomány, hogy évről évre lecserélik a fél csapatot. S hogy miért éppen Eger? Volt néhány ajánlatom, érdeklődtek felőlem Kaposvárról, Paksról és Körmendről is, ám úgy éreztem, Egerben egy új, és az eddigiektől merőben eltérő kihívás várna rám."

Ha úgy tetszik, a válogatott Fodor Gergely lesz a ligaújonc Eger arca (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ha úgy tetszik, a válogatott Fodor Gergely lesz a ligaújonc Eger arca (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ha úgy tetszik, a válogatott Fodor Gergely lesz a ligaújonc Eger arca (Fotó: Meggyesi Bálint)
Tény, Fodor eddig rendszerint egy volt a féltucatnyi klasszis közül, míg az A-csoport újonca bevallottan rá építené az együttesét. "Főszerepet osztanak rám, s szeretném, ha együtt sikeresek lennénk – tette hozzá az egyéves szerződést kötő Fodor Gergely. – Új gárdám a nyolc közé igyekszik, és ahogy tapasztaltam, ennek megfelelően kellően lelkes mindeni. Noha lesznek légiósok, akiknek velem együtt húzniuk kell a szekeret, érzem, hogy Egerben nagy feladataim lesznek."
Aligha cáfolná ezen állítást Dániel Tamás, a Vitai Eger-Fekete Sasok ügyvezetője. "Noha hiszünk a feljutást kiharcoló csapatban, kellett egy arc, akivel még inkább eladható lesz az együttes – így a sportvezető. – Fodor Gergely klasszis játékosnak számít, olyan , aki köré építhetjük a következő évad alakulatát. Nagy célokat tűzünk ki a fiúk elé, nem dőlünk hátra az osztályváltás után, az ősztől nekiesünk a nagyoknak!"
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
48 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik