Folytatódik a nagy sorozat?

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
2004.02.26. 21:49
Címkék
Szinte minden a Marc-Körmend sikere mellett szól a pénteki, vasi csúcsrangadó előtt. A Rába-partiak tavaly novemberben Szombathelyen is nyerni tudtak a Falco ellen, s 9685-ös győzelmükkel immár 11 bajnokiból álló sikerszériát tudhatnak magukénak a megyei rivális kárára.
Váradi Attila együttese legutóbb a 2002-es Magyar Kupa bronzmeccsén tudott a Marc fölé kerekedni, s az ugye nem tegnap volt. No és az is a körmendiek malmára hajtja a vizet, hogy az MKOSZ fegyelmi bizottsága szerdai ülésén ugyan két meccsre elmeszelte a Szolnokon kiállított Jibrahn Ike-ot, ám a büntetést a testület a pontvadászat végéig felfüggesztette, így a Zsebe-alakulat legfontosabb láncszeme pályára léphet a mindig kiemelten kezelt megyei derbin."Tényleg minden mellettünk szól, ettől függetlenül nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A Falcóval mindig óriási presztízscsatát vívunk, s ez most sem lesz másként. Nagyon szeretnénk megőrizni az ötödik helyünket a táblázaton, és ehhez feltétlenül le kell győznünk a sárga-feketéket, akiket egyébként nagyon jó, szimpatikus csapatnak tartok. Szerencsére a régóta sérült Grebenár Péteren kívül más sérültünk nincs. Bár én néhány edzést influenza miatt kihagytam a napokban, de a Falco ellen a pályán a helyem" – vezette fel az összecsapást Trummer Rudolf, a megyei rangadóra szolnoki győzelemmel hangoló Körmend csapatkapitánya."Minden rossz sorozatnak vége szakad egyszer, miért ne lehetne ez most? A csapatunk nagyon együtt van, mentálisan erősek vagyunk, plusz három győztes találkozóval a hátunk mögött utazunk Körmendre – fogalmazott a szombathelyiek részéről a hetek óta bombaformában kosarazó Kálmán László. – Nekünk a nyolc közé jutás szempontjából óriási szükségünk van a Marc elleni győzelemre, ezért mindent megteszünk majd a sikerért. Néhány kisebb-nagyobb sérülés hátráltatta ugyan a felkészülésünket, de a megyei rangadóra mindannyian játékra készek leszünk."Tv: az M2 pénteken 17.55-től élőben közvetíti a Körmend–Falco mérkőzést
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
6 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
8 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
9 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
29 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
35 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
46 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája