Megérdemelt pécsi siker

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2003.12.14. 22:41
Címkék
A két euroligás együttes összecsapásán a papírforma a bajnokságban még veretlen pécsiek mellett szólt a jövő csapatát építő soproniakkal szemben, még a hűség városában is  többek között azért is, mert a hét közben a vendégek "mondták fel sikeresebben az orosz leckét.
A mérkőzés elejére az "idegenkezűség” volt a jellemző, azaz jó ideig csak a légiósok találtak a gyűrűbe: az első percek a két egymást őrző center, Zakaluzsnaja, illetve Anderson pontjai jegyében teltek. Az első magyar kosárral, Károlyi középtávoli duplájával hárompontos előnyre tett szert a PVSK, ám a nyitó negyed további része Kovacsevicsről és az Orsi remek védekezéséről szólt, amit megelőzött egy kis "lencseszedés”, a baranyaiak amerikai centerének kontaktlencséjét keresték néhányan a parketten. A játékrész végén a soproniak ügyesen kiszorították a palánkjuk alól a vendégjátékosokat, akik így távolról próbálkoztak, rendre eredménytelenül. A másik oldalon viszont Kovacsevics pontos zárásokat, no meg pontos paszszokat kapott társaitól, és az akciókat többnyire két-, illetve egy alkalommal hárompontos kosárral zárta.
Kilenc év nem múlik el nyomtalanul! Erről tanúskodott a második tíz perc első kosara, amelyet a soproni Sportcentrum falai között csaknem egy évtizedet eltöltő Ambrus dobott szinte emlékezetből. Triplára tripla volt a válasz, méghozzá ugyancsak egy elvben a palánk alatt játszó kosarastól: a sokat bírált Veszel talált be távolról. Ezt követően azonban nagyot változott a játék képe, Károlyinak a sarokból beemelt hárompontosa hatalmas lökést adott a pécsieknek. Andersonnak több területe lett, társai pedig meg is játszották az idegenlégióst, miközben a másik oldalon rengeteg volt a pontatlan dobás – ráadásul ahogy hátrányba került, próbálta siettetni az akciók befejezését az Orsi, és ez nem egyszer eladott labdához vezetett. Látszott a soproni csapat játékán, hogy ha Kovacsevics leül, nincs aki kosarat dobjon… A közel négy percre nyúlt hazai gólcsendet aztán Bieliková törte meg, és ezt rögtön követte egy három pontot érő találat Vajdától. A nyolcpontos vendégvezetés pillanatok alatt háromra zsugorodott, ám a félidő vége a tengerentúli "haderő” jóvoltából ismét a fekete-fehéreké volt, az amerikai Anderson és az ausztrál Tranquilli találataival kilencpontos előnyre tett szert a PVSK a nagyszü-netre.

A fekete mezes Branzova dobásai után többnyire a soproni gyűrűbe került a labda (Fotó: Pluzsik Tamás)
A fekete mezes Branzova dobásai után többnyire a soproni gyűrűbe került a labda (Fotó: Pluzsik Tamás)
A fekete mezes Branzova dobásai után többnyire a soproni gyűrűbe került a labda (Fotó: Pluzsik Tamás)
A második félidő elejét nagyon megpörgette a hazai csapat. A pécsieknek több támadásuk során is meggyűlt a bajuk a támadóidővel, Horváth pedig egy olyan triplát dobott, amely még az NBA-ben is hármat érne. Ezután Veszel szerzett kosarat egy ügyes betörés után, majd Ambrust szerelte gyönyörűen Seres. Az éledő soproni reményeket Tranquilli hűtötte le egy hárompontossal, aztán a túloldalon Branzova megkapta a negyedik személyi hibáját. Ezután pedig elkezdett kosárlabdázni: Vajda tripláját követően hét pontot dobott gyors egymásutánban, méghozzá a kosárszerzés teljes arzenálját felvonultatva, hiszen előbb egy duplát szerzett, majd értékesített két büntetőt, végül dobott egy hármast is. Így aztán tartani tudta néhánypontos előnyét a Pécs, bár Kovacsevics mindent megpróbált, és újfent vezéregyéniséggé lépett elő hazai oldalon. A játékrész végén kicsit "túlpörgött” a soproni csapat, Branzova pedig tovább folytatta a pontgyártást, így soproni oldalon két négyes, míg a pécsiek neve mellett két ötös virított az eredményjelzőn a harmadik negyed végén, azaz 11 pontos vendégvezetéssel várták a felek a záró szakaszt.
Ezt Iványi triplája nyitotta meg, majd az időnként a kosárszerzés terén magányos szélmalomharcot folytató Kovacsevics tett szóvá egy szerinte meg nem torolt szabálytalanságot Vígh játékvezetőnél, aki ezt egy technikaival honorálta. A hajrában a címvédő hosszan támadott, nyugodtan, türelmesen játszott, és előfordult, hogy már 15 ponttal is vezetett. A csapatokon látszott, hogy igen kimerítő két hónapon vannak túl, a Pécs érvényre juttatta nagyobb játéktudását és a papírformának megfelelően biztos győzelmet aratott, köszönhetően egyenletes teljesítményének a hullámzóan játszó soproni csapat ellenében.

Mestermérleg
Natália Hejková:
– Sajnos rosszul játszottunk, így csak helyenként tudtunk egyenlő ellenfelek lenni.
Rátgéber László: – A második negyedre felébredtünk, és ekkor magabiztos játékkal biztosítottuk a mérkőzés ellenőrzését, ezzel már a második fontos idegenbeli győzelmünket szereztük meg. Úgy hiszem, mindkét csapatnak jót tesz majd a karácsonyi pihenés…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik