Pánik helyett erősít a GYSEV

B. L.B. L.
2002.07.16. 22:22
Címkék
A névadó szponzor GYSEV Rt. jelentősen csökkentette a bajnok női kosárlabdacsapat, a GYSEV-Ringa anyagi támogatását, ennek ellenéreújabb játékossal erősödött az együttes. Török Zoltán, a klubot üzemeltető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója örömmel számolt be róla, hogy kedden a klub egy évre szerződtette a tavaly Szolnokon szerepelt 26 esztendős, 186 centis, gyors és jó kezű bedobót, Szőke Ildikót – ezzel teljessé vált a bajnokcsapat következő idénybeli kerete.A GYSEV támogatásának csökkenésével kapcsolatban Török elmondta, a múlt héten kétéves megállapodást írt alá a klub vezetősége. Fehérvári Lászlóval, a GYSEV vezérigazgatójával, a létrejött szerződés tervezhető, stabil alapot jelent a következő két évre. Ezzel együtt természetesen anyugodt háttér megteremtéséért eddig is rengeteget dolgozó menedzsmentre a korábbinál is jóval nagyobb teher hárul. Hogy ez a csapat sem tétlenkedik, azt jól jelzi, hogy a klub kedden Szőke szerződtetése mellett egy, a korábbinál lényegesen nagyobb volumenű megállapodást írt alá a csapatot már két éve támogató Euroleasinggel. Török hozzátette: átérezve a nehézségeket, több más szponzor is jelezte, hogy hajlandó az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékben segíteni a bajnokcsapatot.
Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
5 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
5 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
5 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
6 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
6 órája