Páros kiállítás az utolsó percben

2002.06.08. 23:31
Címkék
A negyvenedik percben járt a mérkőzés, és úgy tűnt, eldőlt minden fontos kérdés. A körmendiek vezettek 75–68-ra, amikor a hazaiak alapvonalról elvégzett bedobása után hatalmas tumultus keletkezett, és Szabó György játékvezető páros kiállítást jelzett. Annyit lehetett látni, hogy a vendégek ötös számú játékosa, a litván Jurgilas odacsap Edmonsonnak, aki az őt ért sérelem megtorlására indult, a nagy kavarodásban azonban nehéz volt követni az eseményeket. A paksi kispadon mindenesetre nem nagyon szomorkodtak a körmendi kulcsember kiállítása miatt, hiszen ez automatikusan legalább egy meccsre szóló eltiltást jelent, és ez még akkor is a Duna-partiak számára jelenthet némi előnyt, ha Jurgilasnak is ki kell hagynia a keddi harmadik találkozót.Az eset után mindenesetre sokáig nem csillapodtak a kedélyek, még a mérkőzés befejezése után is feldúlt emberek vették körül a sípmestereket, és a két csapat vezetői egymásnak adták a kilincset a bírói öltözőben. "A hazai gárda alapvonalról elvégzett bedobása után a labdát birtokló Edmonsont ököllel keresztbe verte a paksi Jurgilas – emlékezett a történtekre Szabó játékvezető. – Ezt követően a körmendi játékos is megütötte ellenfelét, ezért mindkettőjüket kiállítottam.”Mindez így, két mondatban elmondva nagyon egyszerűen hangzik. Ám a vendégek egybehangzóan állítják, hogy Jurgilas nem ütött, mindössze szabálytalankodott, és ez majd kiderül a videofelvételről. Sőt az Atomerőmű illetékesei szerint Szabó játékvezető csak akkor jelezte játékosuk kiállítását, amikor már a vasiak centere is akcióba lépett, addig mindössze egy szimpla személyi hibát fújt. Nem meglepő, hogy körmendi oldalon másként elevenítik fel a történteket, szerintük csak a paksi kosaras ütött, Edmonson pedig mindössze a törlesztés szándékáig jutott el. Igaz, Fodor Sándor, a piros-feketék első embere elismerte, hogy ezért is megítélhető a kiállítás.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
5 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
5 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
6 órája