Sportrádió: Nem a saját eredményeim gyarapítása miatt voltam itt – Valter Attila

Vágólapra másolva!
2023.02.26. 18:48
null
Valter (középen) és Vingegaard (jobbra) hamar megtalálták az összhangot (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Valter Attila az összetett 4. helyén végzett a Gran Camino országúti kerékpáros körversenyen – mindössze öt másodperccel lemaradva a dobogóról. A Jumbo-Vismával első versenyét teljesítő 24 éves kerékpáros a Sportrádió riporterének, Rizmayer Mihálynak adott exkluzív interjút.

„Elképesztően jól sikerült ez a verseny és ezt a csapat is így érzi. Nagyon jól éreztem magam, ami szerintem legalább olyan fontos, mint az eredmény. Megnyertük az összes szakaszt és az összetettet is, de amikor az ember a Tour de France címvédőjével megy együtt, akkor erre azért elég jó az esély. Személy szerint nekem is nagyon jól ment a versenyzés és úgy érzem, jól sikerült a beilleszkedés is az első jumbós versenyemen. Örülök, hogy tudtam segíteni, hogy szombaton egy dobogó is összejött és az összetett negyedik helye is örömteli. Nem azért voltam itt, hogy a saját eredményeimet gyarapítsam, hanem, hogy Jonas Vingegaard-nak segítsek, de még így is sikerült egy elég szép helyezést elcsípni” – értékelte a versenyt Valter, aki kitért arra is, hogy milyen volt a Tour de France-címvédő dán bringással a tenerifei 20 napos edzőtáborban szobatársként lakni, s hogy sikerült a beilleszkedése, s miként hatott rá, hogy Jonas Vingegaard is elismerően nyilatkozott Valter teljesítményéről, még a szombati szakasz után, amikor a harmadik helyen ért célba a magyar kerékpáros.

„Jólesik, hogy ő is örül az én sikeremnek és nem úgy élik meg a csapatnál, hogy én itt magamért mentem, hiszen látszott, hogy ezen a versenyen én Jonasért dolgozom. Annak viszont nagyon örülök, hogy megértette, amint én kész voltam a feladatommal, úgy mehettem egy kicsit magamért is. Örülök, hogy ő is örül az én eredményemnek. Az elmúlt egy hónapban, majdnem húsz napot egy szobában töltöttünk a tenerifei magaslatokon, úgyhogy elég jól megismerkedtünk. Igazából szobatársként Vingegaard is ugyanolyan, mint bárki más. Nekem nagyon motiváló volt vele egy szobában lakni. Jonas nagyon összeszedett volt végig az edzőtábor alatt, mindent hibátlanul csinált, hiszen ő is tudja, hogy ilyenkor épülnek az igazi versenyeredmények. Télen épül a nyári forma, szokták mondani. Itt volt mellettem Jonas és így nekem is sokkal könnyebb volt mindent hibátlanul csinálni, mert szeretnék hozzá minél közelebb kerülni. Egyebekben pedig nagyon emberi és barátságos volt, egy igazi példakép, aki tényleg két lábbal áll a földön. De ez a csapaton belül mindenkiről elmondható, hogy bármilyen jók is az eredmények, nagyon nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az arc ne nőjön az eredményekkel együtt” – mondta Valter, aki beszélt még további tavaszi programjáról, és arról, mi kell ahhoz, minél többször szabad kezet kapjon az új csapatánál az egyes versenyeken.

A TELJES INTERJÚ IDE KATTINTVA MEGHALLGATHATÓ!

.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik