Vas Blanka képviseli Magyarországot hegyikerékpárban a párizsi olimpián

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.06.18. 11:29
Vas Blanka képviseli hazánkat (Fotó: Getty Images, archív)
Vas Blanka képviseli a magyar színeket hegyikerékpárban a párizsi olimpián – tájékoztatta Benkó László szövetségi kapitány az MTI-t.

A három évvel ezelőtt negyedikként célba érő Vas Blanka szerezte meg a kvótát azzal, hogy tavaly ötödik lett az U23-asok között a glasgow-i összkerékpáros világbajnokságon, és a válogatásra kiírt versenyek mindegyikén ő szerepelt a legjobban.

„Elnökségi határozat szükséges hozzá, ez a napokban megszületik, de a számok egyértelműek: Blanka az induló, Buzsáki Virág a tartalék” – mondta a szövetségi kapitány, Benkó László kiemelve: az utolsó pillanatig mind a ketten ugyanúgy készülnek majd az ötkarikás játékokra.

A héten országúti országos bajnokságokat rendeznek, szerdán a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában időfutamban, vasárnap Pannonhalma környékén mezőnyversenyben osztják ki a bajnoki trikókat. Benkó László kiemelte: mivel Vas országúton és hegyikerékpárban egyaránt intenzív edzéseket végzett magaslaton Livignóban, így szerdán nem áll rajthoz, vasárnap viszont igen. Ezt követően két boszniai felkészülési verseny vár rá hegyikerékpárban, hogy az ott elért eredményekkel javítson rajtpozícióján az ötkarikás játékokra.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35