Kerékpár: hatalmas esés után fejjel csúszott a villanyoszlopnak az ausztrál bringás – videó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 16:35
Harper feladta a versenyt (Fotó: AFP)
Az Alpok dél-tiroli régiójában zajló Tour of Alps országúti kerékpáros viadal 4. szakaszán szerencsétlen esés borzolta a kedélyeket, a Jayco AlUla bringása, Chris Harper került a földre, néhány másodperc múlva pedig Ben O'Connor is ugyanabban a kanyarban esett el – utóbbi visszaült és harmadik lett a szakaszon, míg Harper feladta a versenyt.

 

Chris Harper a szökésben lévő, s a szakaszt végül megnyerő Simon Carrt üldözte, amikor 25 kilométerre a céltól egy lejtmenetben egy csatornafedélen áthajtott, s elvesztette az uralmát a kerékpárja fölött: a járda melletti korlát lábazatán csúszott háttal, majd  fejjel előre nekicsúszott az út menti villanyoszlopnak. Az ijesztő esés után pillanatokkal Ben O'Connor is ugyanabban a kanyarban került a földre, ám ő hamar újra nyeregbe pattant, s végül a harmadik helyen ért célba. 

Harper magától felült, ám a folytatás nem jöhetett szóba, s ugyan a helyszínen ellátták, további vizsgálatok elvégzése céljából kórházba szállították. 

A péntekig tartó Tour of Alpson az összetettben Juan Pedro López vezet 38 másodperccel Ben O'Connor és 48 másodperccel Antonio Tiberi előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik