Tour: Ion Izagirre újabb szakaszt nyert a Cofidisnek

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 17:32
null
Izagirre hét év után nyert újra szakaszt a Touron (Fotó: AFP)
Csütörtökön a Roanne és Belleville-en-Beaujolais közötti 168.8 kilométeres távval folytatódott a 110. Tour de France országúti kerékpáros-körverseny, a 12. szakaszt az egész napot a szökevényekkel töltő, majd bő 30 kilométerrel a vége előtt egyedül meginduló 34 éves spanyol Ion Izagirre (Cofidis) nyerte meg.

Tökéletes lehetőséget kínált a szökevényeknek a Tour de France csütörtöki etapja, ennek szellemében hamar támadásba is lendültek a bátrak. Öt emelkedő várt a mezőnyre, azonban egyik sem brutális, a célhoz sem helyezkedtek el közel, tehát nyugodt szívvel próbálkozhattak azok, akik nem sprinterek, a hegyen sem elég kitartóak (és ennek a szónak most még nem is a pogacari vagy vingegaard-i értelmezésére gondolunk), viszont szeretnének szakaszsikerrel távozni a 2023-as Francia körversenyről.

David De La Cruznak erre nem lehetett esélye, bukása miatt fel kellett adnia a versenyt, Luis León Sánchez és Mark Cavendish után ő már a harmadik szerencsétlenül járt astanás. A sprintek legkiválóbbjai nagyon hamar leszakadtak, bő hatvan kilométeren keresztül azonban nem alakult ki olyan csoport, amelyik tartósan meg tudott volna ragadni legelöl.

Utána viszont annál többen verődtek össze, három francia csillag (Thibaut Pinot, Guillaume Martin, Julian Alaphilippe) vezetésével 15-en mentek a szakaszért, miközben a zöld trikós Jasper Philipsen fémjelezte csoport 55 kilométerrel a cél előtt már 12 percnél is nagyobb hátrányt szedett össze.

A szökevények közül a holland zseni, a Philipsenhez hasonlóan az Alpecint erősítő Mathieu van der Poel vállalkozott egyénileg, de a második kategóriás kaptatón hátba csapták, a Col de la Croix Rosierre a spanyol Ion Izagirre ért fel elsőként, és szépen növelte előnyét a lejtmenetben üldözőivel szemben. A főmezőny hátránya akkora volt, hogy húsz kilométerrel a finis előtt biztosak lehettünk benne, nem onnan kerül majd ki az etap győztese.

Bár Van der Poel lett a legagresszívabb versenyző, ez mit sem változtatott azon, hogy Izagirre elképesztő tempót diktált, úgy begyújtotta a rakétákat, hogy senki sem tudott a nyomába eredni, ennek köszönhetően biztosan ért be első helyen a célba.

A nap nyertese Pinot, aki perceket hozott vetélytársain, és bejött a top tízbe összetettben. A két favorit, Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar megérkeztek azonos idővel, a különbség nem változott köztük, ám ez biztosan másképp lesz a pénteki brutális hegyi befutó alkalmával.

A BEFUTÓ

Pénteken a Chatillon-sur-Chalaronne és Grand Colombier közötti 137.8 kilométeres hegyi szakasz teljesítése vár a 110. Tour de France mezőnyére.

TOUR DE FRANCE
12. SZAKASZ (Roanne–Belleville-en-Beaujolais, 168.8 km)

1. Ion Izagirre (spanyol, Cofidis) 3:51:42 óra
2. Mathieu Burgaudeau (francia, TotalEnergies) 58 mp h.
3. Matteo Jorgenson (amerikai, Movistar) azonos idővel
AZ ÖSSZETETT

1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 50:30:23 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 17 mp h.
3. Jai Hindley (ausztrál, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik