Tour de Hongrie: Köszönöm, hogy be merték vállalni! – Contador

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2020.09.03. 07:18
Két kerékpáros világsztár, Ivan Basso és Alberto Contador indította el Miskolcon a 2020-as Tour de Hongrie utolsó szakaszát (melyet Valter Attila nyert meg, ahogy az összetett versenyt is). Nemcsak emiatt érkeztek Magyarországra, hanem, hogy egy sajtótájékoztatón beszéljenek arról: csapatuk, a Kométa jövőre már szintet lépve ProTeamként fog versenyezni. Mindez azért is örömteli, mert két magyar versenyzőjük is van.

„A csapatunk egyik magyar kiválósága, Dina Márton, aki a Tour de Hongrie-n is versenyzett, és akitől reméljük, hogy óriási eredményeket fog hozni – kezdte Ivan Basso. – És itt ül mellettem Fetter Erik, akitől szintén nagyon sokat várunk, jó úton halad afelé, hogy kiváló eredményeket érjen el. Ha már itt vagyok, szeretném hivatalosan is megköszönni ennek a két magyar versenyzőnek az együttműködését. A mi szándékunk mindenképp az, hogy 2021-ben is folytassuk velük a munkát. Azért mondom ezt nagy nyilvánosság előtt, mert megérdemlik. Megérdemlik a munkájukkal, az odaadásukkal és a kitartásukkal.”

Fetter azért nem volt a mezőnyben, mert a nyáron súlyos balesetet szenvedett. Kameránk előtt beszélt arról, hogy érzi magát, hogyan esnek neki a dícsérő szavak, illetve mit vár attól, hogy csapata ProTeamként folytatja.

Bassóval a Kométa másik vezetője, a 2-szeres Tour de France-győztes Alberto Contador is egyetértett a magyar versenyzőkkel kapcsolatban. Az NSO Tv stábjának azt is elmeséli, miért élvezte annyira az idei Tour de Hongrie-t.

41. TOUR DE HONGRIE
5., utolsó szakasz (Miskolc–Gyöngyös/Kékestető, 188 km):
1. Valter Attila (magyar, CCC) 4:35:15, 2. Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 másodperc hátrány, 3. Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h.

Az összetett végeredménye: 1. (sárga trikóban) VALTER ATTILA 18:45:55,2. Quinn Simmons 12 mp h., 3. Howson 16 mp h.

(Fotó: tdh.hu)

Legfrissebb hírek

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
20 órája

Szoboszlaié lehet február legszebb gólja a Premier League hivatalos honlapján is

Angol labdarúgás
2026.03.05. 14:51

Tour de Hongrie: Tim Merlierrel a soraiban érkezhet a Soudal Quick-Step

Kerékpár
2026.03.03. 17:32

„Ha őszinte akarok lenni, elég abszurd nézőpont” – csattanós választ adott az újságíró kérdésére az ötszörös olimpiai érmes

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 09:47

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották január legszebb találatának – videó

Angol labdarúgás
2026.02.17. 13:05

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Nézze meg a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó olimpiai negyedik helyet érő kűrjét!

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:08

Szoboszlai kilőtte a jobb felső sarkot a Brighton ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.02.14. 22:28
Ezek is érdekelhetik