Tour de France: Minden jogom megvan a címvédésre – Froome

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.28. 11:25
Az eltiltással fenyegetett Christopher Froome úgy véli, minden joga megvan ahhoz, hogy megvédhesse a címét a jövő szombaton rajtoló Francia országúti kerékpáros-körversenyen.

Semmi rosszat nem tettem, jogom van az induláshoz” – fogalmazott a négyszeres Tour de France-győztes brit versenyző, akiről december közepén derült ki, hogy pozitív doppingtesztet produkált a 2017-es spanyol körversenyen, a Vuelta a Espanán. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag eltiltják, bár ő abban reménykedik, hogy a vizsgálat lezárása után felmentik a vádak alól.Semmi rosszat nem tettem, jogom van az induláshoz” – fogalmazott a négyszeres Tour de France-győztes brit versenyző, akiről december közepén derült ki, hogy pozitív doppingtesztet produkált a 2017-es spanyol körversenyen, a Vuelta a Espanán. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag eltiltják, bár ő abban reménykedik, hogy a vizsgálat lezárása után felmentik a vádak alól.

Froome-ot a múlt héten élesen kritizálta a Touron ötszörös bajnok Bernard Hinault: a legendás francia kerekes odáig is elment, hogy sztrájkra szólította fel az indulókat, amennyiben a szigetországi kerékpáros rajthoz áll a viadalon.

Az elmúlt évek során mindig volt egy kisebb csoport, amely különböző okok miatt nem volt boldog, ha minket látott, ám mi mindig megküzdöttünk az akadályokkal” – mutatott rá a Sky-csapatot erősítő Froome, hozzátéve: bízik abban, hogy semmi sem gátolja majd a részvételét a Touron.

A 33 éves sportoló a májusi Giro d'Italián aratott győzelmével történelmi triplázást hajtott végre: a tavalyi Tour és Vuelta megnyerése után diadalmaskodott az olasz háromhetes viadalon. Márpedig amióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, még senkinek sem sikerült egymás után mindhárom körversenyt megnyernie. Két olyan kerekes van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint – akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro és a Tour – egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972–1973-ban sorozatban négyszer, míg Hinault 1982–1983-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik