Giro d'Italia: a rózsaszín trikó olaszos keringője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 17:43
null
Luca Paolini az olasz zászlóval (Fotó: MTI)
Luca Paolini nyerte az olasz kerékpáros körverseny (Giro d'Italia) harmadik szakaszát, ezzel élre állt az összetettben. A Katyusa 36 éves olasz versenyzője nagyot hajrázott, így maga mögé utasította Cadel Evanset és a címvédő Ryder Hesjedalt is.
A Katyusa versenyzője, Luca Paolini nyerte a Giro d'Italia harmadik szakaszát, így átvette az összetettben vezetőnek járó rózsaszín trikót is honfitársától, Salvatore Pucciótól, aki a mezőny közepében ért célba. A 36 éves olasz – aki először szerepel a Girón – 16 másodpercet vert Evansre és a címvédő Hesjedalra, ráadásul a 20 másodperces jóváírást is begyűjtötte.

Az etap elején hét szökevény lépett meg a mezőnytől, több mint hat perces előnyre szert téve. A Sky és a Katyusa kerekesei által vezetett mezőny azonban beérte a meglépőket, majd a Sella di Catona emelkedőnél jött az újabb támadás a címvédő Hesjedal részéről. A kanadai azonban nem ért haza, többen is próbáltak előretörni (Giovanni Visconto, Vincenzo Nibali, Valerio Agnoli), ám senki sem járt sikerrel.

A keddi szakasz az idei Giro egyik leghosszabbja lesz (246 kilométer), hegyi befutóval. Sandy Casar ezt már nem kezdi el, mivel a 34 éves francia a hétfői bukása következtében csuklótörést szenvedett, így feladni kényszerült a versenyt.

GIRO D'ITALIA
3. SZAKASZ, Sorrento–Marina di Ascea, 222 km

1. Luca Paolini (olasz, Katyusa) 5:43.50 óra
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) +0.16
3. Ryder Hesjedal (kanadai, Garmin-Sharp) azonos idővel
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Luca Paolini 9:04.32 óra
2. Bradley Wiggins (brit, Sky) +0.17
3. Rigoberto Uran Uran (kolumbiai, Sky) azonos idővel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik