Kerékpár: a Tour de France-on nagyot bukó Vinokurov visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.17. 16:54
Címkék
Befejezi profi pályafutását a kazah Alekszandr Vinokurov, aki egy hete nagyot bukott a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, és a további küzdelem feladására kényszerült.

„Remélem, a jövőben ülök még kerékpáron, de már csak mint amatőr. Vigyáznom kell az egészségemre. Profiként itt a vége, az Astana bizonyára talál nekem más feladatot a csapaton belül – fogalmazott a 37 éves sportoló, akit a múlt vasárnapi kilencedik szakaszon történt bukása után mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, eltört a combcsontja, s hétfőn meg is műtötték Párizsban. – Javulok, remélem, egy hónap múlva már járhatok."

A kazah kerekes – aki már korábban kijelentette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja – 2006-ban megnyerte a Vueltát, 2003-ban pedig harmadik volt a Touron.


A kazah kerekes – aki már korábban kijelentette, hogy az idei lesz az utolsó szezonja – 2006-ban megnyerte a Vueltát, 2003-ban pedig harmadik volt a Touron.

Négy éve, a 2007-es Touron megbukott a doppingvizsgálaton, emiatt csapata, az Astana a következő évben nem is indulhatott a francia körversenyen. Vinokurov kétéves eltiltás után térhetett vissza.

Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
4 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
4 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
5 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik