Tour de France: a NOB-elnök, Rogge helyesli Contador indulását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.15. 06:43
Címkék
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint helyes, hogy Alberto Contador rajthoz áll a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen annak ellenére, hogy a korábbi háromszoros győztest augusztusban hallgatják meg doppingügyében.

Rogge kedden azt mondta, a spanyol kerekes attól függetlenül jól döntött, hogy a későbbi meghallgatás eredménye utólag befolyásolhatja majd az elért eredményét. A NOB vezetője úgy fogalmazott, a versenyző ügyvédei halasztást kértek, hogy felkészülten jelenjenek meg a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt, s mivel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a nemzetközi sportági szövetség (UCI) ezt elfogadta, ezért Rogge nem lát problémát azzal kapcsolatban, hogy Contador rajthoz áll a júliusi Touron.

A kétszeres Giro- és egyszeres Vuelta-győztes spanyol kerékpáros indulása korábban azért vált kétségessé, mert doppingügyében a CAS június elején hallgatta volna meg, de az ügyvédek kérésére ezt augusztusra halasztotta. A 28 éves sportoló májusban még nem zárta ki, hogy kihagyja az idei Tourt.

Contador versenyzői jogát a nemzetközi szövetség (UCI) tavaly függesztette fel, miután a Touron adott egyik mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak. A spanyol szövetség idén februárban felmentette, mert bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag. Az UCI és a WADA megfellebbezte a döntést, s előbbi szervezet azt közölte, hogy ha a CAS helyt ad a fellebbezésnek, akkor visszamenőleg törli a spanyol versenyző idei eredményeit, így például a Giro d′Italián aratott győzelmétől is megfosztja.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom kettős győzelemmel főtáblás a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
10 perce

Németh Hunor vezetésével sima győzelem Feröer ellen

Magyar válogatott
13 perce

A Szolnok 110 pont fölé jutott a Körmend ellen, az Alba a ZTE-t szórta meg a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
15 perce

Női röplabda: az ötödik szettben nyerték a csabaiak a rangadót

Röplabda
18 perce

A Veszprém hét, a Szeged 16 góllal nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
25 perce

Vb-selejtező: ikszeltek Kazahsztánban a belgák, szenvedtek Liechtensteinben a walesiek

Foci vb 2026
32 perce

A spanyol válogatott ismét kapott gól nélkül nyert, és gyakorlatilag kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
35 perce

Ausztria nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé

Foci vb 2026
37 perce
Ezek is érdekelhetik