Kerékpár: Evans elámult Contador meghallgatásának halasztásán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.01. 09:24
Címkék
Cadel Evans, a Tour de France kétszeres második helyezettje elámult azon, hogy Alberto Contador doppingügyének meghallgatását augusztusra halasztották, így aztán a francia kerékpáros körverseny háromszoros bajnoka indulhat a júliusi viadalon.

„Ha ártatlan, akkor remélem, ezt be is bizonyítja. Ha pedig bűnös, akkor rászolgált a büntetésre. Miért tart ilyen sokáig az ügy?!” – mondta Evans, aki 2007-ben Contador, 2008-ban pedig Carlos Sastre mögött lett második a Touron. Hozzátette: azt sem érti, sportágában miért fordulhatnak elő ilyen jellegű időhúzások, más sportágban viszont gyorsan megoldják az ügyeket.

Az első ausztrálként 2009-ben országúti világbajnok, idén a Tirrén-Adria, valamint a Romandiai körversenyen is győztes Evans hangsúlyozta: mindezekkel együtt saját magára és csapatára figyel, és hisz magában, hogy Contadort le tudja győzni a Touron, mert riválisa is „csak egy ember”.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden jelentette be, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem a jövő héten, hanem csak augusztus elején tartják meg Contador meghallgatását, aki így indulhat a július 2-án rajtoló Tour de France-on. A vasárnap Giro d’Italiát nyerő spanyol bringás ügyvédei kérték a CAS-t, hogy halassza el az eredetileg június 6–8-ra kitűzött tárgyalást, hogy megfelelően fel tudjanak készülni.

A világ jelenlegi legjobb országúti kerékpározójának a tavalyi Touron adott mintájában klenbuterol nyomaira bukkantak. A sportolót azonban hazája szövetsége felmentette, miután bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag.

A spanyolok februári döntése ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-hoz.

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma nyerte a magyar rangadót, és feljutott a US Open főtáblájára

Tenisz
27 perce

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
44 perce

Liga 2: idegenben született meg a Sepsi első sikere

Minden más foci
53 perce

Varga Tibor Erik: Rengeteg energiát adnak a szurkolók

Egyéb autó-motor
1 órája

Elkezdődött a női röplabda-világbajnokság – a mieinknek is ott lenne a helyük

Röplabda
1 órája

NS-köszöntés: Szekeres István 80 éves lett

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: világbajnoki bronzérmes az U19-es leánycsapat Litvániában

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: a péntek se a mi napunk volt az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik