Contador már több mint három perccel vezet

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 18:20
null
Contador (hátul) átengedte a győzelmet Rujanónak (Fotó: Reuters)
Címkék
A venezuelai José Rujano nyerte meg a Giro d’Italia 13. szakaszát, amelynek befutója az ausztriai Grossglockneren volt. A Rujano mögött másodikként célba érő Alberto Contador több mint hárompercesre növelte előnyét az összetett éllovasaként.

 

A kellemes Adriai-tenger-parti tekerést követően többen is feladták a versenyt, a gyors lábú emberek „lemondtak” a kemény hegyi szakaszokról, így Cavendish, Petacchi, Hondo, Renshaw, Belletti és Ventoso sem vágott neki a 13. etapnak, amely 167 km után Ausztria legmagasabb hegyén, a Grossglockneren ért véget. A csúcsra nem kellett feltekernie a mezőnynek, ám a 2137 méteres befutó így is keménynek bizonyult, főleg, hogy az esős időjárás sem fogadta kegyeibe a versenyzőket.

Contadornak remek alkalom volt ez előnye növelésére, ami sikerült is neki. Mintegy 8.5 kilométerrel a vége előtt robbantott, és csak a venezuelai Rujano tudta tartani vele a lépést. Jutalma szakaszgyőzelem lett, Contador ugyanis tökéletesen megelégedett azzal, hogy riválisaira több mint másfél percet vert, az összetettben második helyen álló Nibali is már 3 percen kívül van hozzá viszonyítva. A spanyol kiválóság a pontversenyben és a hegyi trikóért folyó versengésben is az élre állt, a legjobb fiatal továbbra is a cseh Roman Kreuziger.

GIRO D'ITALIA
13. SZAKASZ, SPILIMBERGO-GROSSGLOCKNER, 167 KM
1. José Rujano (venezuelai, Androni Giocattoli) 4:45:54 ó
2. Alberto Contador (spanyol, Saxo Bank) azonos idővel
3. John Gadret (francia, AG2R) 1:27 p hátrány
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Contador (spanyol, Saxo Bank)
2. Nibali (olasz, Liquigas) +3:09
3. Scarponi (olasz, Lampre) +3:16
4. Arroyo (spanyol, Team Movistar) +3:25
5. Kreuziger (cseh, Astana) +3:29
6. Szivcov (fehérorosz, HTC) +3:53
7. Antón (spanyol, spanyol) +4:02
8. Gadret (francia, Ag2r) +4:06
9. Carrara (olasz, Vacansoleil) +4:35
10. Dupont (francia, Ag2r) +4:38

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
5 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
5 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik