Farrar második sikere az idei versenyen

2010.05.18. 18:12
null
Farrart nem tudták megszorítani a befutónál (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az amerikai Tyler Farrar a második után a tizedik szakaszt is megnyerte a Giro d'Italián, az összetett élmezőnyében nem történt változás, továbbra is Alekszandr Vinokurov vezet.

Az idei verseny második leghosszabb szakasza várt a kerekesekre, akiknek 230 km-t kellett megtenniük Avellino és Bitonto között. Az utóbbi napok cudar időjárása után ezúttal szép, napos időben kellett tekerniük, és komolyabb emelkedőből is csak egy akadt, a harmadik kategóriás Valico dell'Imbandina.

A Dario Cataldo, Hubert Dupont, Charles Wegelius trió már az etap elején megszökött, és 170 km-rel a vége előtt már majdnem nyolc perc volt az előnye. Ezt követően azonban a mezőny – a Team Sky vezetésével – elkezdte ledolgozni hátrányát, 15 km-rel a cél előtt pedig utolérte a szökevényeket.

A sprintbefutó nem hozott nagy izgalmakat, Tyler Farrar Julian Dean remek felvezetése után könnyedén hajrázta le Fabio Sabatinit, így megszerezte második idei szakaszgyőzelmét is a Girón – korábban a 2. etapot nyerte meg.

Összetettben nem történt változás az élmezőnyben, Alekszandr Vinokurov továbbra is 72 másodperccel vezet a második helyen álló Cadel Evans előtt.

 93. GIRO D'ITALIA
10. SZAKASZ (Avellino–Bitonto, 230 km)
1. Tyler Farrar (amerikai, Garmin) 5:49:14 ó
2. Fabio Sabatini (olasz, Liquigas) azonos idővel
3. Julian Dean (új-zélandi, Garmin) a.i.
   
AZ ÖSSZETETTBEN (AZ ÉLEN ÁLLÓ RÓZSASZÍN TRIKÓBAN)
1. Alekszandr Vinokurov (kazah, Asztana) 38:59:00 ó
2. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 1:12 p hátrány
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 1:33 p h.
Legfrissebb hírek

Joao Victor: Jó formában vagyok, duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
18 perce

Női kézi El: egy magyar csapat biztosan folytatja szereplését

Kézilabda
34 perce

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
56 perce

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon – videó

Magyar válogatott
1 órája

Magyari Alda: Már most azt érzem, Nara a legnagyobb szurkolóm

Egyéb egyéni
1 órája

Ami működik az olaszok ellen, működhet a szerbek ellen is

Kézilabda
2 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik