Gilberto Simoni szakaszgyőzelme kevés lehet a végső sikerhez

Vágólapra másolva!
2007.05.30. 18:35
Lehet, hogy eldőlt az idei Giro d'Italia. A szerdai szakasz volt ugyanis az utolsó olyan etap, amikor Gilberto Simoni közelebb kerülhetett volna a versenyben vezető Danilo Di Lucához. Nos, ötven másodpercet ugyan hozott Simoni Di Lucán, de úgy tűnik, hogy mindez kevés lesz a végső győzelméhez.
Gilberto Simoni (sárgában) örül szakaszgyőzelmének
Gilberto Simoni (sárgában) örül szakaszgyőzelmének
Gilberto Simoni (sárgában) örül szakaszgyőzelmének
Gilberto Simoni (sárgában) örül szakaszgyőzelmének

Sokan állították a Giro d'Italia előtt, hogy a 17. szakasz sok mindent eldönthet.

Mindezt azonban nem csak arra alapoztáj, hogy a három hetes körversenyek a legritkább esetben dőlnek el az utolsó hét előtt.

Sokkal inkább mindarra, ami szerdán várt a mezőnyre. A táv ugyan "csak" 142 kilométer volt, ám a hegyi befutó azon a hegyen a Monte Zoncolanon volt, ahol helyenként 22 százalékos emelkedőkkel is meg kellett küzdenie a mezőnynek.

A 17. szakasz Ausztriából, Lienzből indult, hogy mintegy harminc kilométer megtétele után a mezőny visszatérjen Olaszországba.

Ekkor már egy kisebb szökevény-csoport vezette a mezőnyt, melyben ott volt a világbajnok Paolo Bettini (Quickstep), aki az idei Girón még nem nyert szakaszt.

Az egész mezőny az utolsó kilométerekre tartalékolt.

Gilberto Simoni (Saunier Duval), Danilo Di Luca (Liquigas), Damiano Cunego (Lampre), Leonardo Piepol (Saunier Duval)i és Andy Schleck (Team CSC) küzdött egymással a Monte Zoncolanon.

Eleinte úgy tűnt, hogy Simoni hiába edzett hetekig a Monte Zoncolanon, mindez nem fog kamatozni.

Aztán mégiscsak meglépett kicsit az üldözőitől, bár Schleck és Piepoli nem hagyta magát.

Öt kilométerrel a vége előtt utolérték Simonit, és jó tempóval sorban hagyták le a korábbi szökevényeket. Piepoli csapattársként nagyon jól segítette Simonit.

Di Luca viszont - bár lemaradt - jól tartotta magát. Neki egy feladata volt: megtartani az előnyéből minél többet.

Simoniék közben egyre közelebb értek a célhoz. A két Saunier Duvalos könnyedén hagyta le Schlecket az utolsó métereken.

Simoni futamgyőzelmével ötven másodpercet hozott Di Lucán, ez viszont valószínűleg kevésnek bizonyul majd ahhoz, hogy utolérje a rózsaszín trikóst a még hátralévő négy nap során.

GIRO D'ITALIA.

17. szakasz, Lienz-Monte Zoncolan, 142 km:
1. Gilberto Simoni (olasz, Saunier Duval) 3:51:52 ó
2. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval) azonos idővel
3. Andy Schleck (luxemburgi, Team CSC) 6 mp hátrány
4. Danilo Di Luca (olasz, Liquigas) 31 mp h.
5. Damiano Cunego (olasz, Lampre) 37 mp h.
Az összetettben (rózsaszín trikó):
1. Di Luca 77:35:35 ó
2. Schleck 2:24 p h.
3. Simoni 2:28 p h.
4. Cunego 3:29 p h.
5. Eddy Mazzoleni (olasz, Astana Würth) 3:46 p h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik