Búcsú Ferenctől, a sportrajongó pápától

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
2025.04.26. 11:10
null
Ferenc pápa az óriási Libertadores Kupát tartja, amelyet éppen kedvenc klubja, az argentin San Lorenzo nyert el 2014-ben (Fotó: AFP)
A húsvéthétfőn, életének 89. évében elhunyt Ferenc pápa közismert volt sportrajongásáról; elsősorban a futball állt közel a szívéhez.

„Ebben a különösen sötét pillanatban, amelyet az emberiség átél, a sport segítsen ledönteni a korlátokat, legyen híd a béke támogatásában” – erről is beszélt Ferenc pápa tavaly januárban, az olimpia és paralimpia évében az első hivatalos vatikáni sportegyesület, a 2019-ben megalakuló Athletica Vaticana tagjai előtt. A húsvéthétfőn, életének 89. évében elhunyt argentin származású katolikus egyházfő közismert volt sportrajongásáról; elsősorban a futball állt közel a szívéhez.

Az 1936-ban Buenos Aires-ben született Jorge Mario Bergoglio gyerekkorától a fővárosi San Lorenzo lelkes szurkolójának számított, pápaként számos futballsztárt fogadott a Vatikánban. Az egész világot bejárta például a fotó, amely a 2013-as olasz–argentin felkészülési mérkőzés előtt készült, amikor Gianluigi Buffonnal és Lionel Messivel találkozott, utóbbi egy olajfával ajándékozta meg.

A Szentatya nyitott volt valamennyi sportágra. A Harlem Globetrotters kosárlabdázói tiszteletbeli csapattaggá fogadták 2015-ben, a pápa pedig egy kis zsonglőrködésre is vállalkozott: a Szent Péter téren mutatóujja hegyén pörgette a labdát. Mások mellett találkozott a korábbi NOB-elnök Thomas Bachhal, az orosz hokilegendával, Vjacseszlav Fetyiszovval, honfitársával, a futballfenomén Diego Maradonával, 2013-ban Rióban megáldotta az olimpiai zászlót, a következő évben a VI. Pál-teremben fogadta a Bayern München futballdelegációját, tavaly külön is gratulált az olasz teniszező Jannik Sinnernek az Australian Open egyéni versenyének megnyeréséhez, de a sorból nem maradtak ki a magyarok sem.

Székelyföld labdarúgó-válogatottjának mezét 2016 májusában vette át a farkaslakai Jakab Zoltántól, miután a csapat megnyerte a Vatikánban rendezett tornát. A római Hét domb úszóverseny apropóján 2018-ban találkozott az úszók küldöttségével, Wladár Sándor szövetségi elnök mellett Bohus Richárddal, Kapás Boglárkával, Kenderesi Tamással, Verrasztó Dáviddal és Verrasztó Evelynnel, 2022-ben pedig a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron vehetett részt őszentsége audienciáján.

Összeállításunkban Ferenc pápa néhány emlékezetes sportos pillanatát idézzük fel.

-
Az olasz Gianlugi Buffontól és az argentin Lionel Messitől kapott olajfapalántával 2013-ban (Fotó: AFP)
Világhírű argentinok egymás között: Ferenc pápa a Vatikánban fogadta Diego Maradonát 2014-ben (Fotó: AFP)
A svéd csillag Zlatan Ibrahimoviccsal
Két brazil futballsztárral, Ronaldinhóval és Dani Alvesszel 2022-ben (Fotó: AFP)
Joachim Löw, a német válogatott akkori szövetségi kapitánya és a pápa 2016-ban (Fotó: AFP)

 

Thomas Bach korábbi NOB-elnökkel
Az ujján pörgette a labdát a Harlem Globetrotters 2015-ös fogadása során (Fotó: AFP)
A háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronnal a Szent Péter téren 2022-ben (Fotó: Facebook/Szilágyi Áron)

 

Megkapta a Székelyföld labdarúgó-válogatottjának mezét 2016-ban (Fotó: Jakab Zoltán archívumából)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. április 26-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek

Mindent az úszásnak köszönhet – interjú a 70 éves Verrasztó Zoltánnal

Képes Sport
22 órája

Legyen a versenyből valóban fesztivál! – Kecskés László-interjú

Képes Sport
2026.03.14. 07:18

Akiken nem fog az idő: 40 év felett is a csúcson

Képes Sport
2026.03.13. 14:31

Magyar útlevélre várva, Bundesliga-klubnál fejlődve – Kányai János, több mint ígéret

Képes Sport
2026.03.11. 19:36

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

A kardvívás doktora – interjú a 70 éves Nébald Györggyel

Képes Sport
2026.03.09. 06:58

Lételeme a sport – Hosszú kávé Ternovszky Bélával

Képes Sport
2026.03.08. 14:09

Átbújni a szabadság-tű fokán – Hosszú Kávé Szakolczay Lajossal

Képes Sport
2026.03.07. 08:07
Ezek is érdekelhetik