Douchev-Janics Natasa: Megfogadtam, nem fogok annyit feleselni és okoskodni

– Az ön esetében elkerülhetetlen a kérdés: hogy van?
– Nemcsak nálam, minden embernél az egészség a legfontosabb kérdés – felelte határozottan Douchev-Janics Natasa, aki egy év kihagyás után versenyez újra a jövő héten kezdődő idényben. – Ám végre azt mondhatom, minden rendben van, és ezt az orvosi kontrollok is megerősítik. A közelmúltban sok szezont kajakoztam végig úgy, hogy nem voltam teljesen egészséges, de a gerincsérv – az egyéb problémákkal együtt – már a múlté. A derekam jobb, mint húszéves koromban. Ahhoz, hogy így legyen, hosszabb időnek kellett eltelnie a műtét után. A riói olimpiára készülve még nem tudtam rendesen forogni, sem futni, most élvezem, hogy végre szabadon mozoghatok.

– Korábban többször említette, a szervezete nem tolerálja a hosszabb kihagyásokat – ezúttal hogyan reagált?
– Alapvető különbség a korábbiakhoz képest, hogy ezúttal tudatos döntés volt a pihenés, nem pedig kényszer. Szükségem volt az olimpia után egy évre, hogy a szervezetem kipihenje a megelőző időszak terhelését, végre nem stresszeltem, sok időt töltöttem a lányommal és a férjemmel. A sportágtól persze nem távolodtam el, a férjemhez hasonlóan edzőként dolgoztam Kínában.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott a Távol-Keleten?
– Mindenekelőtt megtapasztaltam, hogy az edzősködés nem hálás munka. Másrészt megerősítette bennem, hogy még mindig jobban szeretem művelni a kajakozást, mint mások munkáját irányítani. Nincs még itt az ideje, hogy letegyem a lapátot.

NEM FELESEL ANNYIT VISSZA

– Versenyzőként tud profitálni abból, hogy kipróbálta, milyen a másik oldalon?
– Igen. Már jobban tisztelem az embert, aki velem dolgozik.

– Ez jó hír az edző-férjének, Andrian Douchevnek.
– Na nem mintha eddig nem tiszteltem volna, de a másik oldalon állva megfogadtam, nem fogok annyit feleselni és okoskodni, mint korábban. Az ember hajlamos a saját érzéseire hagyatkozni a mozgása elemzésénél, most, hogy más szemszögből is láthattam a kajakozást, rájöttem, jobban kell hinni az edzői meglátásokban. A saját versenyzőimnél is azt tapasztaltam, ha hisznek bennem, megcsinálják, amit kérek. Úgy van ez, mint a katonáknál: a tisztek adják a parancsot, a kiskatonák pedig végrehajtják – én még kiskatona vagyok.

– Mikor tudta biztosan, hogy visszatér?
– Abban kezdettől fogva biztos voltam, hogy folytatom – ezt a klubomnak és a szövetségnek is jeleztem –, csak azt nem tudtam, mikor. De a szervezetem elég hamar jelezte, elérkezett az idő. Már tavaly júniusban megkerestem a győri egyesületem vezetőit, hogy szeretném folytatni, és szeptemberben el is kezdtem a felkészülést a szezonra.

– Mindennaposnak éppen nem nevezhető a felkészülése, hiszen a szeptember még Kínában érte, a téli alapozást Bulgáriában végezte el, egy ideje meg Párizs és Magyarország között ingázik. Hogyan tudott állandóságot vinni a munkájába?
– Amikor a folytatás mellett döntöttem, az sem volt kérdés, hogy Kínából eljövünk. Bár az én kérésemre, de közösen döntöttünk így Andróval, akit szerettek volna ott tartani a kínaiak. Mindig úgy gondoltam, nem lehet úgy felkészülni, hogy távol vagyok az otthontól, Magyarországtól és azoktól a kajakosoktól, akikkel majd versenyezni fogok. Jobb itthon készülni, Mexikóból is ezért jöttem haza a riói olimpia előtt. Az állandóságot az összeszokott kis csapatunk jelenti: ha egy helyen vagyok a férjemmel – mint a hazájában, Bulgáriában –, együtt dolgozunk, amikor pedig külön, akkor Tokár Krisztián irányítja az edzéseimet. Ez így egyébként nagyon jól működik.

A FÉRJE NEVELI A KONKURENCIÁT

– Amikor márciusban hírt adott magáról, éppen Párizsból jelentkezett. Miként kerültek oda?
– Amikor eljöttünk Kínából, a férjem kereste a további munkalehetőségeket, hiszen ő a családfenntartó. Több helyről kapott ajánlatot, végül – miután több pályázó közül őt választották – a franciákét fogadta el. Ez egyébként nem mindennapi lehetőség, a francia szövetség sohasem foglalkoztatott még külföldi edzőt, talán már a 2024-es párizsi olimpiát szem előtt tartva döntöttek így. Bízom benne, sikeres lesz a munkája a női kajakosokkal.

– Női kajakosokkal? Ezek szerint a riválisokat készíti fel a felesége ellen?!
– Nehéz helyzet. Egyrészt szurkolok, hogy a férjem munkájának köszönhetően a franciák eredményesebbek legyenek, másrészt remélem, nem lesznek az ellenfeleim. Egyébként amikor az elmúlt hónapokban kint edzettem, nem volt ebből probléma, elfogadták a helyzetet és engem is. Jó hangulatban harcoltunk az edzéseken.

– És hogy fogadták újra a Tisza-parton?
– Szeretek itthon lenni. Szolnokon és Szegeden is sok barátom van, jó velük újra találkozni. Hiányzik a lányom és a párom, de a barátoknak köszönhetően legalább egész nap elfoglalom magam.

– A kajakos közegben is megörültek önnek?
– Többen mondták, hogy egy színfolttal gazdagabb lett az élet a parton, hogy megjöttem. Túl sokat egyébként nemigen tudunk egymásról. Régebben teljesen más volt, egy csapatban edzettünk, amelyben mindenki lemérhette, hol van a helye, manapság mindenki külön edz, és titkolózik. Pedig én mindig szívesen kerestem a lehetőséget arra, hogy megméressem magam.

– Ha másokhoz képest nem is, korábbi önmagához azért tudja magát mérni. Többen is megjegyezték: a fizikuma alapján okkal bizakodhat.
– Biztos, hogy jelentős a változás ahhoz képest, amilyen formában egy évvel ezelőtt voltam, amikor nézőként jártam a szegedi világkupán.

– Hogy érzékeltessük a változást: a tavaly év elején készített interjúnkban mesélte, húsz kilóval nyom fekve. Most mekkora súlyt pakol fel?
– Száztízet. Egyébként a pihenés mellett tavaly azt is élveztem, hogy egyre nőiesebbé vált az alakom. De a kajakozással ez sajnos nem fér össze.

– És mi a helyzet a formájával?
– Arról még korai lenne nyilatkozni. Ami biztosan kijelenthető: jobban érzem magam, mint a riói olimpia előtt. Bár a gyorsításra még csak most helyezünk hangsúlyt, elégedett vagyok, mert Szolnokon és Szegeden is eveztem már biztató időket.

– Kétszáz egyesben
– Igen. Jó néhány pályát mentem már K–1 200 méteren. Az első után – még a francia lányok ellen – kinevettem magam, és azt kérdezgettem, Jézusom, mi lesz ebből? A kihagyás miatt vissza kell szereznem a versenyrutint is. A kétszáz mellett fiatal győri klubtársammal, Bordács Blankával ötszáz párosban is megméretem magam. Az ötszáz egyessel egyelőre nem tervezek, nézzük meg, mit hoz a szezon eleje.

MECCSBEN AKAR MARADNI

– A visszatérő versenyzők óvatosan fogalmazzák meg idei céljaikat. Ön mit vállal?
– Azt nem mondhatom, mint 2004-ben, akkor olyan formában voltunk Kovács Katalinnal, hogy kijelenthettem: csak akkor vernek meg minket, ha beborulunk! Az idén szeretnék meccsben lenni itthon a legjobbakkal.

– Győri színekben harcol majd?
– Tartom magam a korábban mondottakhoz: bármi történjék, győri maradok. A nehéz időszakokban mellettem álltak a klub vezetői, amiért nagyon hálás vagyok. Az év és a jövő heti tájékoztató-rangsoroló verseny amolyan belépő lehet ahhoz, hogy hivatalosan is újra klubtag legyek.

– Gyanítjuk, örömmel meghosszabbítana egy másik klubtagságot is: az olimpikonokét...
– Ha egészséges maradok, célba veszem a hatodik olimpiámat. És szeretnék érmet nyerni Tokióban!

– Van, amiben más lesz a jövő héten rajthoz álló Douchev-Janics Natasa, mint a korábbi?
– Kiegyensúlyozottabb vagyok, és már nem várok el többet magamtól, mint amennyit tudok. Nagyon szeretek kajakozni, versenyezni, de a sok fájdalom és harc miatt ezt az utóbbi években nem éreztem mindig így. Ezúttal felszabadultan várom a szezon kezdetét, és szeretnék élvezni minden vízen töltött pillanatot.