Kajak-kenu vb: „A győzelem után megöleltük egymást, nem vagyunk beszédesek”

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2019.08.24. 13:29
Kopasz Bálint tökéletes versenyzéssel lett világbajnok K–1 1000 méteren a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A mindig visszafogott sportoló széles mosollyal nyugtázta, hogy az olimpiai kvótát érő első helyen ért a célba. Az NSO Tv-nek már edző édesanyjával, Demeter Irénnel idézte fel a döntőt és a győzelem utáni pillanatokat. 


A győzelem után megöleltük egymást, nem vagyunk nagyon beszédesek mondta Demeter Irén, a K–1 1000 méter friss világbajnoka, Kopasz Bálint edző édesanyja. – Tökéletes futam volt, nagyon büszke vagyok rá! A közönség biztatása azért el is viheti a versenyzőt, de Bálint nagyon profin kezelte, és tartotta a taktikát, amit megbeszéltünk.”

Elmondta, ő maximálisan ki tudja élvezni minden percét a győzelemnek, Bálintnak azonban ez nehezebb lesz, hiszen nagyon fáradt és stresszes napok vannak mögötte. De a hegyekben majd megnyugszik és kipihenni magát. És az biztos, hogy ott nem gondol Tokióra.

„A hegyekben semmilyen sporttal kapcsolatos dologra nem fogok gondolni. Abban az öt napban csak a saját gondolataimmal leszek elfoglalva, sétálok és élvezem a friss levegőt. Annyira a nyári nagy meleget nem szeretem” – zárta gondolatait a számban magyarként 22 év után nyerő 22 éves kajakos.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Koncz György (fotó), Tumbász Hédi (fotó), Pusztai Viola (videó)

Legfrissebb hírek

A kajak négyes 500-on Európa-bajnok lett; Kopasz Bálint ezren második

Kajak-kenu
3 órája

Két nem jegyzett világcsúcs a magyaroktól a kajak-kenu Eb nyitó napján

Kajak-kenu
2026.06.11. 20:05

Kajak-kenu vk: Kopasz, Tótka és Kiss aranyérmes Brandenburgban

Kajak-kenu
2026.05.16. 16:10

Kopasz Bálint óriásit hajrázott, de lecsúszott az aranyéremről Szegeden

Kajak-kenu
2026.05.09. 15:07

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16

Kopasz Bálint idén újra kipróbálná magát párosban

Kajak-kenu
2026.02.28. 11:34

Nemzeti Sport Gála: a két legutóbbi győztes is versenyben az Év férfi sportolója kategóriában

Egyéb egyéni
2026.01.11. 10:45
Ezek is érdekelhetik