Kajak-kenu: az elnök szerint Janics a tavasz elejére formában lesz

2011.08.29. 12:54
null
Janics Natasa és férje, Andrian Dusev hamarosan szülőként is kipróbálhatja magát (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
„Janics Natasa a tavasz elején formában lehet" – nyilatkozta Baráth Etele a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Köztudott, háromszoros olimpiai bajnokunk első gyermekével várandós, így kihagyta a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot, amelynek így háziasszonya lehetett csupán, aktív résztvevője nem.

 

 

„Óriási harc lesz a női csapatban az indulásért. Natasával találkoztam a világbajnokságon, és azt kell mondjam, hogy egyetlen deka felesleg sincs rajta. Van egy aranyos pocakja, de ugyanaz az izomzat és feszesség van rajta, mint korábban, hiszen orvosi felügyelet mellett szinte végigevezte a terhességét. Úgy tervezi, hogy a szülés után három héttel elkezdi a felkészülést. Nemzetközi példák azt mutatják, hogy március-áprilisra formában lesz” – mondta Baráth Etele, a honi sportági szövetség elnöke, aki az olimpiai csapat keretéről úgy nyilatkozott, hogy „csupán negyvenöt-ötven százalékban állt össze a csapat, de ez ilyenkor még teljesen természetes.”

Baráth Etele szerint a férfi kajakban is újra kell gondolni a négyes csapathajók összeállítását, hiszen „van egy-két zseniális tehetségű fiatal kajakos, tizenhét-tizenkilenc éves fiatal, akik jó eredményeket tudnak elérni.”

Baráth Etele elmondta azt is, hogy csak utólag értesült arról, hogy a szegedi világbajnokság két aranyérmese, Tóth Dávid és Kulifai Tamás hét hónapja nem kapta meg a járandóságát. A szövetség elnöke szerint, ilyen esetnek nem szabadna előfordulnia, hiszen „olyan együttműködési megállapodás van a szakosztályok és a szövetség között, hogy ahol átmeneti anyagi gond támad, a szövetség akár a következő támogatás terhére is segítséget tud nyújtani.”

Az előolimpiáról Baráth Etele azt mondta, hogy „nincs olyan elvárás, hogy mit kell nyerni. Az alapvető cél a tapasztalatszerzés és a helyszínbejárás."

Legfrissebb hírek

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 perce

Konferencialiga: ETO FC–Riga FC

Európa-konferencialiga
10 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
36 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
55 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Hosszabbításra áll a Górnik Zabrze és a Ferencváros párharca

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája