Tipsport Liga: a DVTK legyőzte a bajnoki éllovas Slovant

Vágólapra másolva!
2019.11.22. 21:01
null
Ryan Harrison (fehérben) gólja is nagyon kellett a második harmad végén (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
A DVTK Jegesmedvék pénteken 6–3-ra legyőzte a szlovák jégkorongbajnokság, a Tipsport Liga élén álló Slovan Bratislavát. A MAC Újbuda az első harmad után még vezetett a 3. helyen álló HC Banská Bystrica otthonában, de végül 4–3-as vereséget szenvedett.

A miskolci mérkőzés elején érezni lehetett, hogy lehet keresnivalója a DVTK-nak, Kyle Beach a 4. percben a hazaiaknak szerzett vezetést, és 20 perc után is (Beach emberelőnyös góljával) a Jegesmedvéknél volt az előny.

A második harmad első felében fordított az éllovas Slovan, de Ryan Harrison egyenlített, így 3–3-ra álltak a felek a záró periódus előtt. Aztán Szirányi Bence góljával a DVTK került előnybe, sőt egyenlítés helyett Davis Vandane növelte a különbséget, a végén pedig egy üres kapus gólt is szerzett a miskolci együttes, amely a győzelmével feljött a hatodik helyre.

A besztercebányai meccsen az első harmad után Bodó Christopher góljával a MAC vezetett, majd miután a másodikban fordított a helyi csapat, Majoross Barnabás még emberhátrányban egyenlített. Aztán újabb két hazai találat következett, és arra csak egy válasz jött Terbócs Istvántól.

A harmadik 20 percben nem esett gól, a MAC hősies küzdése tehát nem járt pontszerzéssel.

JÉGKORONG TIPSPORT LIGA

DVTK JEGESMEDVÉK–SLOVAN BRATISLAVA (szlovák) 6–3 (2–1, 1–2, 3–0)
Miskolc, 1405
néző. V: Kalina, Adamec, Jobbágy, Kacej (szlovákok)
DVTK: RAJNA
Láda B., VANDANE 1 (1) – Ross 1, J. Dudás (1) – SZIRÁNYI B. 1, Kiss D. – Vojtkó (1)
Beauvillier (1), Vas J. (1), Részegh – BEACH 2 (1), St. Pierre, D. Rodman (1) – HARRISON 1, Galanisz, Miskolczi (1) – Farkas M., Lövei, Kiss P.
Edző: Marcel Rodman
SLOVAN: Habal
Sersen, Bacik – Meszáros, Hudec – Podlipnik, Sedivy – Stajnoch 1, Sloboda
ABDUL (2), ZIGO 1 (1), PULIS 1 (1) – Petrás, Viedensky (1), Zitny (1) – Matousek, Kukumberg, Z. Pance – R. Bondra, Urbánek, Jendek
Edző: Roman Stantien
Kiállítások: 4 perc+10 perc fegyelmi (St. Pierre), ill. 8 perc
Kapura lövések: 26–39
MESTERMÉRLEG
Marcel Rodman:
– Jó volt az első harmadunk, majd a másodikat gyengén kezdtük, viszont visszaküzdöttük magunkat. A záró felvonásban rátaláltunk a helyes útra, minden játékelemet jól alkalmaztunk, a csapat büszke lehet erre a szép győzelemre.
Roman Stantien: – Meg kell dicsérnem a DVTK-t, mert jól védekezett, és jól is támadott. Az első két harmadból még jól jöttünk ki, aztán amikor a hazaiak két góllal elhúztak, az üres kapus találatuknak már különösebb jelentősége nem volt.

BANSKÁ BYSTRICA (szlovák)–MAC ÚJBUDA 4–3 (0–1, 4–2, 0–0)
Besztercebánya, 2177 néző. V: Müllner, Snásel, Jedlicka, Krajcík (szlovákok)
B. BYSTRICA:
Beskorowany
Southorn 2 (1), Cardwell – Nemcík, Datelinka – Mihalik, Zubák – Petrinec, Sulovsky
Hrnka, Hickmott (3), Jääskeläinen 1 (2) – Bartánus 1, Bubela, Lamper (1) – Kabác, Stastny, Gabor – Fafrák, Tamási (1), Sojka
Edző: Daniel Ceman
MAC: Bálizs
Garát, Macaulay (1) – McNally, Carlisle – Pozsgai, Fejes (1) – Dóczi
Klempa, Pitt, Terbócs 1 (1) – Nagy Krisztián (1), Langkow, Bodó 1 – Brance Orbán (1), Stretch, Sofron I. – Kreisz, Majoross B. 1, Szigeti – Schlekmann
Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 14, ill. 17 perc+végleges fegyelmi (Langkow)
Kapura lövések: 45–28

További mérkőzések:
Dukla Michalovce–Trencín 1–2
Kosice–Poprad 2–1
Zvolen–Liptovsky Mikulás 6–4
Nové Zámky–Nitra 4–1

AZ ÁLLÁS
1. Slovan Bratislava 23 15 3 1 4 77–46 +31 52
2. Kosice 23 11 5 2 5 70–47 +23 45
3. Banská Bystrica 21 12 3 2 4 59–37 +22 44
4. Zvolen 21 13 8 66–51 +15 39
5. Trencín 21 10 2 2 7 65–52 +13 36
6. DVTK Jegesmedvék 21 8 3 3 7 59–48 +11 33
7. Dukla Michalovce 22 9 1 4 8 52–56 –4 33
8. Detva 21 7 3 11 57–61 –4 27
9. Poprad 21 6 2 4 9 52–57 –5 26
10. Nitra 21 7 1 3 10 51–59 –8 26
11. MAC Újbuda 22 7 3 12 65–84 –19 24
12. Nové Zámky 22 5 2 15 54–79 –25 19
13. Liptovsky Mikulás 23 4 2 3 14 38–88 –50 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik