Osztrák hokiliga: Jobban állunk, mint reméltem – Kiss Dávid

2023.11.06. 19:15
null
Jobban áll a Fehérvár AV19, mint ahogy Kiss Dávid remélte (Fotó: Dömötör Csaba)
Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának nyáron kinevezett vezetőedzője szerint csapata a nemzetközi szünet előtti teljesítményével jobban áll az osztrák bajnokságban, mint amit korábban remélt.

A gárda 18 forduló után a második helyen áll 13 győzelemmel, hátránya három pont a Salzburg mögött.

„Kinevezésemkor a legmerészebb álmom volt, hogy az élmezőny elejében lehessünk, az első négy hely valamelyikén. A második hely jobb, mint amire számítottam” – mondta az MTI-nek Kiss Dávid. Elárulta: a 48 meccses alapszakaszt a stáb öt részre osztotta, az elsőben tíz, a másodikba nyolc összecsapás tartozott, és a hátralévő harminc pedig 10-10 meccsre lesz bontva.

„Az első tíz meccsből hetet megnyertünk. A második szegmensben lévő nyolcból pedig hatot, a játékosok eredetileg öt-hat győzelmet reméltek, ebből lett hat. Volt olyan vereségünk, ami nyerhető csata volt, de így sem lehet ok búslakodásra” – tette hozzá.

Kiss kiemelte: azt is reméli, hogy a nemzetközi szünet nem töri meg a lendületet, és ott folytatják, ahol abbahagyták.

„Messze a vége, nem lesz könnyű. Ebben az idényben búcsúzunk a csarnokunktól, a magyar játékosainknak és a szurkolóknak ez lélektanilag is fontos. Így minden hazai mérkőzésen szeretnénk méltóképpen játszani” – fogalmazott Kiss.

A Fehérvár legközelebb jövő pénteken lép jégre, amikor fogadja az 5. helyen álló Klagenfurtot.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Osztrák hokiliga: hazai pályán nyert a Volán a Milano ellen

Jégkorong
2026.10.27. 21:46

Az újonc ellen javíthat a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.10.27. 11:01

Osztrák hokiliga: a Volán és az FTC is kikapott

Jégkorong
2026.10.25. 18:35

Fél tucat játékos sérült a Volánnál

Jégkorong
2026.10.23. 17:12

Drámai meccset nyert meg hosszabbításban a Fehérvár Milánóban

Jégkorong
2026.10.17. 19:47

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
2026.10.17. 13:34