Osztrák hokiliga: a Fehérvár nem elégedett meg az elődöntőbe jutással

Vágólapra másolva!
2022.03.24. 11:13
null
A Fehérvár csütörtök este a Villach otthonában szerepel (Fotó: Árvai Károly)
Gőzerővel készül a Volán a klubtörténet első elődöntőjére – pontosabban kivételesen csak fél gőzzel. A Hydro Fehérvár AV19 szerdai sajtónyilvános edzésén jártunk, amely csak egy gyors átmozgatást foglalt magába, tekintve, hogy az együttes még aznap útra kelt Villachba, hogy megnyissa az osztrák bázisú ICEHL-elődöntő szériáját.

 

A rövid tréning után Hári Jánost kérdeztük az első playoffsikerről.

 „Nem mondanám, hogy ez már siker – szögezte le gyorsan a csapatkapitány –, még csak most kezdődik a történet.”     

Ez a felfogás minden társa arcán tükröződött, senki sem lakott jól a Val Pusteria legyőzésével. Hári azt is elmondta, a dél-tiroliakhoz hasonló stílusú csapat a Villach, ami fekszik a Fehérvárnak, erről árulkodik, hogy az idény során három győzelem mellett egy vereség a Volán mérlege az osztrák klub ellen. Az az egy bukás viszont bosszantja, mert állítása szerint sima győzelemnek kellett volna lennie, csak elpackázták az előnyüket. Hozzátette, a negyeddöntőhöz képest a Villach magasabb szintet képvisel, ugyanakkor a fehérváriak is megkérdőjelezhetetlenül előreléptek. Elsősorban a védelmet emelte ki, amely még a válogatott Stipsicz Bence egész éves kiesése ellenére is sokkal stabilabban játszik, mint korábban. És persze nem mehetünk el szó nélkül az idény elején kinevezett vezetőedző, Kevin Constantine érdemei mellett sem.

„Bár nem ismerem az összes edzőt, aki az én időm előtt fordult meg a klubnál, kötve hiszem, hogy lett volna kiválóbb szakember köztük Constantine-nál” – tette hozzá Hári.

Az amerikai sikeredző karrierje során bármihez nyúlt, az arannyá vált, így az előjelek alapján bizakodhatunk, hogy kitart a Volán szárnyalása, ám ezért a jégen kell megküzdeni – csütörtöktől újfent gőzerővel.     

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
A FEHÉRVÁR ELŐDÖNTŐS PROGRAMJA     

 Csütörtök
19.15: Villach (osztrák, 2. kiemelt)–Hydro Fehérvár AV19 (3.)
Szombat
17.30: Fehérvár–Villach
Hétfő
19.15: Villach–Fehérvár
Szerda
19.15: Fehérvár–Villach
Ha szükséges: Április 1., péntek: Villach–Fehérvár. Április 3., vasárnap: Fehérvár–Villach. Április 5., kedd: Villach–Fehérvár.
A másik ágon a Salzburg (osztrák, 1.) és a Vienna (osztrák, 4.) küzd meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik