Jégkorong-vb: idén is Kanada és Finnország vívja a döntőt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.05. 19:28
null
Andrew Mangiapane (88) kétszer is betalált az amerikai kapuba (Fotó: AFP)
Kanada az Egyesült Államok 4–2-es, a címvédő Finnország pedig Németország 2–1-es legyőzésével jutott be a lettországi jégkorong-világbajnokság vasárnapi döntőjébe.

Kanada és az Egyesült Államok ezen a világbajnokságon a csoportkörben egyszer már játszott egymással: május 23-án az amerikaiak 5–1-es verést mértek a kanadaiakra, akik soha nem látott módon, három vereséggel kezdték a vb-t.

Azóta „helyreállt a világ rendje”, a kanadai válogatott kis német segítséggel továbbjutott a csoportjából, majd az oroszokat legyőzve továbblépett a legjobb négy közé. Az amerikaiak csoportelsőként jutottak be az egyenes kieséses szakaszba, melynek első fordulójában 6–1-es győzelmet arattak Szlovákia felett.

Az amerikaiak az eddigi nyolc meccsükön mindössze kilenc gólt kaptak, az elődöntőben azonban hamar, már a harmadik perc elején hátrányba kerültek, de Colin Blackwell idei negyedik vb-góljával még az első harmadban sikerült egyenlíteniük. A második játékrész elején a torna egyik legjobbja, Andrew Mangiapane találatával Kanada újra megszerezte a vezetést, majd a harmadik felvonás elején a Calgary játékosa az amerikai kapust ügyesen becsapva meg is duplázta a „juharlevelesek” előnyét. Mangiapanénak ez már a hetedik találata volt ezen a világbajnokságon, ezzel utolérte a góllövőlista élén a brit Liam Kirköt. Az Egyesült Államok válogatottja szűk három perccel később szépített (2–3), de az utolsó percben egy üres kapus gól végleg megpecsételte a sorsát. 2–4

Kanada a legutóbbi hat vb közül az ötödiken játszhat döntőt.

ÖSSZEFOGLALÓ

A finn Hannes Björninen nagy hibát büntetett góllal az első harmadban (fotó: AFP)
A finn Hannes Björninen nagy hibát büntetett góllal az első harmadban (fotó: AFP)

A második elődöntőben a címvédő Finnország a torna meglepetéscsapatával, a 2010 óta először négy közé jutó Németországgal csapott össze. A finnek az első harmadban a kaput eltaláló öt lövésükből két gólt szereztek, ám ez nem szegte a kedvét a németeknek, a második játékrészben Matthias Plachta emberelőnyben ütött hatalmas góljával szépítettek (2–1). A záró felvonásban a németek játszottak fölényben, de nem esett újabb gól, „cserébe” viszont a mérkőzés paprikás hangulatban fejeződött be: 59:43-nál a németektől Markus Eisenschmid bottal ütésért, a finnektől Atte Ohtamaa műesésért kapott kétperces kiállítást.

Az utolsó lehetőség akkor adódhatott volna Németország számára, ha alig több mint tíz másodperccel a vége előtt elhozza a korongot egy buli után a finn harmadban, de az északiaknak sikerült felszabadítaniuk, utána pedig a németek már nem tudtak visszaérni a kapujuk elé.

Ugyanúgy 2–1-es finn siker született, mint a két csapat egy héttel ezelőtti csoportmérkőzésén.

Kanada és Finnország a jégkorong-világbajnokságok történetében 1994, 2007, 2016 és 2019 után ötödször mérkőzhet meg egymással a döntőben; a két évvel ezelőtti fináléban a finnek 0–1-ről felállva 3–1-re győztek.

ÖSSZEFOGLALÓ

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, RIGA
ELŐDÖNTŐ

Egyesült Államok–Kanada 2–4 (1–1, 0–1, 1–2)
Finnország–Németország 2–1 (2–0, 0–1, 0–0)

JÚNIUS 6. (VASÁRNAP)
14.15:
a 3. helyért, Egyesült Államok–Németország
19.15: döntő, Kanada–Finnország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik