Jégkorong: Sebők Balázsnak hiányzik a válogatott mez

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.01.17. 10:40
Sebők Balázs lett a finn első osztályú jégkorongbajnokságban szereplő KalPa csapatának legtöbb mérkőzésen pályára lépő légiósa. Ennek apropóján készített a magyar válogatott alapemberével egy hosszabb interjút a Magyar Jégkorongszövetség. 

251 meccs – s ez a szám azóta már tovább nőtt, hiszen ezekben a hetekben szinte naponta mérkőzést játszik a finn első osztályú jégkorongbajnokságban a KalPa. Sebők Balázs viszont ezzel a meccsszámmal lett csapata legtöbb találkozón jégre lépő légiósa. A Magyar Jégkorongszövetségnek adott interjújában beszélt arról, hogy mindez őt is meglepte, hiszen nem tartja számon a mérkőzései számát úgy, mintha a gólokról vagy a gólpasszokról lenne szó.

A 26 éves csatár felidézte a kezdeteket, elmondta, milyen várakozásokkal érkezett meg a klubhoz a 2015–2016-os idényben.

„Profi játékossá akartam válni, ez volt az elsődleges elvárásom magammal szemben. A megelőző idényben a finn másodosztályban nagyon jó idényt zártam, s bár rosszulesett, hogy a Kärpät – ahol az utánpótláséveimet töltöttem – élvonalbeli együttesébe nem sikerült beverekednem magam, így utólag nem bánom. Nagyon jó döntést hoztam, amikor a KalPához igazoltam, és sikerült elérnem a célomat is. A hatodik idényemet töltöm itt, több nagy sikerben is részem volt, jól érzem magam, nem véletlen, hogy többször is meghosszabbítottam a szerződésemet.”

Sebők Balázsnak már nagyon hiányzik, hogy jégre léphessen a válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)
Sebők Balázsnak már nagyon hiányzik, hogy jégre léphessen a válogatottban (Fotó: Dömötör Csaba)


A válogatottban eddig utoljára 2019 novemberében, a lengyelországi tornán lépett jégre, s miután a divízió 1-es világbajnokság 2021-ben is elmarad, valószínűleg csak augusztusban, az olimpiai selejtező előtt csatlakozik újra a csapathoz. Időközben nagy változás történt a nemzeti együttes háza táján, hiszen az ősszel Sean Simpson lett a szövetségi kapitány.

„Beszéltem vele telefonon, nagyra értékeltem, kedves volt tőle, hogy felhívott. Sajnos a jelenlegi helyzetben azonban legfeljebb bemutatkoztunk egymásnak, és arról tudtunk beszélni, ki hogyan érzi magát. Remélhetőleg a játékról, és a céljainkról is tudunk majd minél több szót ejteni, amikor látjuk, hogy mikor lehetnek hivatalos mérkőzések. Úgy vélem, a szintén Finnországban légióskodó Galló Vilmos nevében is mondhatom, hogy nagyon várjuk mind a ketten. Reméljük, augusztusban le tudjuk játszani az olimpiai selejtezőt. Több mint egy éve nem voltam már válogatott mezben, nagyon hiányzik.”

A videóban természetesen beszél a jelenlegi szezonjáról, s az is szóba kerül, hogy nézte-e a válogatott novemberi, illetve decemberi felkészülési összecsapásait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik