Jégkorong: magyar válogatott játékos igazolhat Csehországba

2023.07.11. 14:20
null
Schlekmann Márknak előrelépés lenne, ha a Zlín szerződtetné (Fotó: BJA HC)
Egy hónapos próbajátékra utazik a cseh másodosztályban szereplő Zlín jégkorongcsapatához a hétszeres magyar válogatott Schlekmann Márk, aki egyéves szerződést kaphat a klubtól.    

A 21 éves játékos az M1 aktuális csatornának kedden elmondta, hogy jövő vasárnap megy Csehországba, a Zlín edzőjével folytatott egyeztetések során pedig egyértelművé vált, hogy az élvonalba jutást célzó egyesület szeretné leigazolni őt. A csapat az előző idényben megnyerte a cseh másodosztályt, de nem sikerült feljutnia, mert az osztályozón alulmaradt.

„Izgatottan várom ezt a kihívást, szeretnék bizonyítani és büszkén képviselni a magyar jégkorongot, s remélem, hogy sikerülni is fog” – nyilatkozta Schlekmann, aki elárulta, az utóbbi egy hónapja túlnyomó részben a Zlínhez igazolásáról szólt.

A Budapest Jégkorong Akadémia játékosa elmondta, többek között Kangyal Balázzsal is egyeztetett a csehországi lehetőségről, a szakember pedig megerősítette abban, hogy a cseh másodosztály előrelépés lenne számára a magyarországi évek után.

„A mindennapokba változatlanul bele fogom tenni a százszázalékos munkát, és abban bízom, hogy ha a szövetségi kapitány számít rám és követ majd, akkor sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, amelynek köszönhetően a jövőben is a válogatott tagja lehetek és viselhetem a címeres mezt" - jelentette ki Schlekmann.

Legfrissebb hírek

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

Jégkorong Kontinentális Kupa: újabb könnyed BJA-győzelem

Jégkorong
2026.10.17. 17:08

Simán nyert a BJA HC és a Brassó is a hoki Kontinentális Kupában

Jégkorong
2026.10.16. 20:58

Kezd összeállni a BJA HC játéka a kupahétvége előtt

Jégkorong
2026.10.15. 16:48

Az éllovas Corona Brasov négygólos előny után csak a hosszabbításban nyert az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.08. 20:40

A FEHA vendégeként szerezte meg első győzelmét a BJA

Jégkorong
2026.09.28. 21:05

Erste Liga: állkapocstöréssel műtötték a BJA fiatal védőjét

Jégkorong
2026.09.28. 18:12

A BJA legyőzésével ismét az FTC nyerte meg a jégkorong Szuperkupát

Jégkorong
2026.09.10. 21:09