Férfi jégkorong: két hátvéddel erősített a Hydro Fehérvár AV19

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.29. 11:02
null
Kiss Roland (Fotó: fehervarav19.hu)
Két hátvéddel erősítette meg a keretét az osztrák bázisú jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19.

 

A székesfehérvári klub a honlapján jelentette be, hogy Kiss Roland személyében magyar válogatott hátvéd érkezik. A dunaújvárosi játékos utánpótláséveiben már játszott Székesfehérváron, majd az Újpest csapatában mutatkozott be a felnőttek között. Visszatérése után az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban is jégre lépett, a 2019–2020-as évadban öt mérkőzésen egy gólt szerzett. 2020-tól előbb Debrecenben, majd Miskolcon szerepelt az Erste Ligában, utóbbi állomáshelyről érkezik most. A 24 éves játékos két éve stabil tagja a magyar válogatottnak, a tamperei világbajnokságot egy góllal és egy gólpasszal zárta. Kétéves megállapodást kötött régi-új klubjával.

Marad a csapatnál Vokla Roland, aki az előző Erste Liga-idényt még Debrecenben töltötte, majd a hajdúságiak kiesése után a Fehérvár osztrák ligában érdekelt csapatához került. Az idénye azonban idő előtt ért véget, mert a Salzburg elleni negyeddöntőben megsérült. Ő is Székesfehérváron kezdte pályafutását, a 2015–2016-os évadban mutatkozott be a felnőttek között. A következő idényekben az Erste Ligában és a MAC csapatával a szlovák bajnokságban is szerepelt, majd 2019-ben igazolt Debrecenbe. A 27 éves játékos eddig kilenc találkozón lépett jégre az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságban. Most egyéves megállapodást kötött a Hydro Fehérvár AV19-cel.

Legfrissebb hírek

Sebők Balázs visszatér a finn jégkorongligába

Jégkorong
17 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
22 órája

Erdély Csanád: Mindenki sikeréhes, tele tudásvággyal

Jégkorong
2025.05.04. 10:25

Szélig Viktor: A vb-n agresszív, vagány hokit fogunk játszani

Jégkorong
2025.04.30. 17:34

Majoross Gergely: Tovább kell vinnünk a saját játékunkat

Jégkorong
2025.04.30. 14:19

Újabb játékosával hosszabbított a Fehérvár jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.04.24. 16:18

Erste Liga: új edzőpáros a Dunaújvárosi Acélbikáknál

Jégkorong
2025.04.23. 20:21

Változások a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretében

Jégkorong
2025.04.23. 20:16
Ezek is érdekelhetik