EBEL: harmadszor is legyőzte a bajnokot a Fehérvár AV19

Vágólapra másolva!
2020.01.14. 22:15
null
Kornakker Dániel remekül védett (Fotó: Facebook.com/FehervarAV19)
Utolsó alapszakaszmeccsét játszotta hazai pályán az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban szereplő Fehérvár AV19, mégpedig a bajnok Klagenfurt ellen, amelyet nagy küzdelemben végül 3–2-re felülmúlt.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a bajnoki címvédő Klagenfurt ellen a Raktár utcában a Fehérvár AV19, hiszen Scott Timmins góljával már a 3. percben megszerezte a vezetést. Az igen agilisen, játszó Volán bő tíz perc múlva növelte előnyét, Andrew Yogan 20 másodpercen belül kihasznált egy emberelőnyt, így kétgólos előnnyel ment szünetre a hazai csapat.

A második játékrészben viszont fordult a kocka és a bajnok szép fokozatosan némi fölénybe került, ráadásul kapura egyre veszélyesebben játszott, ám Kornakker Dániel remek védésekkel tartotta az eredményt. Kereken tíz perc telt el a középső harmadból, amikor Kornakker egy kipattanóval szemben már tehetetlen volt, ezzel szépített a címvédő, majd három perc múlva az egyenlítés is összejött a vendégeknek – ekkor Mihály kiállítása miatt emberhátrányban volt a Volán.

A záró harmad elején aztán ismét nagyon pörgött a Klagenfurt, de a legnagyobb rohamokat sikerült átvészelni, majd Sarauer egy osztrák hibát kihasználva megszerezte a győztes gólt.

Ezzel az AV19 az idényben harmadszor is legyőzte a bajnokot, egyben megszakította négymeccses nyeretlen szériáját az utolsó hazai alapszakaszmeccsén.

JÉGKORONG
EBEL, ALAPSZAKASZ
Hydro Fehérvár AV19–EC-KAC (osztrák) 3–2 (2–0, 0–2, 1–0)
Székesfehérvár, 2492
néző. Vezette: Smetana (osztrák), Piragic (horvát), Hribar (szlovén), Gatol (osztrák)
FEHÉRVÁR:
Kornakker
Szabó B. (1), T. Campbell – Stipsicz, Tikkanen – Busenius, Kaijomaa
Sárpátki, Timmins 1, Kuralt – Kóger D., Girard, Szita – Yogan 1, Sarauer 1 (1), Erdély Cs. (1) –Szabó K., Reisz, Mihály Ákos
Edző: Hannu Järvenpää
KLAGENFURT: Madlener
Harand, Schumnig – Comrie (1), Fischer (1) – Hansson, Unterweger – Strong, Kraus
Ganahl 1, Hundertpfund, Boschofberger – Neal, Koch (1), Obersteiner – Richter, Haudum, Kozek 1 – M. Geier, Liivik, S. Geier
Edző: Petri Matikainen
Kiállítások: 19, ill. 13 perc
Kapura lövések: 12–34

További mai eredmények
Bolzano (olasz)
–Linz (osztrák) 3–2
Salzburg (osztrák)–Graz (osztrák) 2–3
A Salzburgban Hári János egy gólt szerzett.

Villach (osztrák)
–Dornbirn (osztrák) 6–1

AZ ÁLLÁS

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Salzburg 36 19 6 4 7 125–77 +48 73
2. Vienna Capitals 36 21 2 4 9 120–77 +43 71
3. Klagenfurt 36 17 4 3 12 103–69 +34 62
4. Bozen Südtirol 37 16 5 2 14 108–93 +15 60
5. Linz 37 16 3 5 13 124–125 –1 59
6. Znojmo 36 16 3 4 13 119–117 +2 58
7. Graz 36 16 3 4 13 99–101 –2 58
8. Villach 36 15 4 3 14 112–99 +13 56
9. Fehérvár AV19 39 13 4 4 18 108–134 –26 51
10. Innsbruck 37 7 3 4 23 95–149 –54 31
11. Dornbirn 38 6 3 3 26 77–149 –72 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik