Jégkorong: Itt a lehetőség, hogy történelmet írjunk – Nagy Gergő

2023.11.16. 17:25
null
Nagy Gergő szerint bármi megtörténhet (Fotó: Dömötör Csaba9
Fodor Szabolcs vezetőedző szerint nem az FTC-Telekom az esélyese a péntektől vasárnapig az olaszországi Cortina d'Ampezzóban rendezendő jégkorong Kontinentális Kupának, ahonnan a januári négyes döntőbe lehet jutni.

Fodor az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy a nagy rivális Újpest keddi legyőzése jól szolgálta a felkészülést a tornára.

„Nem esélyesként megyünk Cortinába, de ha olyan összpontosítással játszunk, mint a Megyeri úton, akkor lehet esélyünk pontokat gyűjtögetni. Nagyon erős ellenfelekkel találkozunk. A tizennégy légióssal felálló Katowice veretlenül vezeti a lengyel bajnokságot, a dán Herning is jó formában van. A Cortináról ez nem mondható el, de otthon játszik. A lengyelekkel kezdünk, először rájuk koncentrálunk” – mondta Fodor Szabolcs.

A csapatkapitány, Nagy Gergő kiemelte, szeretnének jól teljesíteni, bravúrt véghez vinni.

„Előre ígérni nem lehet semmit, de itt a lehetőség, hogy történelmet írjunk. Magyar csapat a jégen még nem vívta ki a Final Four-szereplést, és egy-egy mérkőzésen bármi megtörténhet” – tette hozzá.

Az FTC pénteken 16.30-kor GKS Katowicéval, szombaton ugyancsak 16.30-kor a dán Herning Blue Fox csapatával, vasárnap 20.30-kor a házigazda olasz SG Cortinával találkozik.

A másik ágon Grenoble-ban a hazai Bruleurs De Loups, a brit Cardiff Devils, a kazah Nomad, valamint a lett Zemgale Jelgava mérkőzik.

A kvartettek első két helyezettjei jutnak a január 12-14-i Final Fourba.

Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

Nézze meg a Ferencváros elmúlt hét évének legszebb nemzetközi góljait! – videók

Európa-liga
2026.09.18. 16:16