Összeértünk velük – Bobory Balázs jegyzete

Tizenöt évvel ezelőttig északi szomszédainknál a nevetség tárgyát képeztük, ha jégkorongra terelődött a szó.

Magyarok? Összekötözött lábbal is megverjük őket! – mondták gúnyos, fennhéjazó mosollyal a szlovákok, akik 2002-ben még elit-világbajnokságot nyertek, klasszis játékosaik az NHL-ben terelgették a pakkot.

Aztán 2003-ban úgy gondolták, elég lesz a fiataljaikat, amolyan C-válogatottjukat elküldeni Magyarországra, a káposztásmegyeri jégcsarnokban megrendezett Hat nemzet tornájára, hogy egy kis bemutatót tartsanak, csak az oktatófilmet nem ők, hanem a kétgólos Palkovics Krisztián, illetve az egy-egy találatot elérő ifjabb Ocskay Gábor és Ladányi Balázs fűzte be, szlovák felebarátaink pedig egy 4–2-es vereség után vakargatták a fejüket, vajon mi is történhetett…

Hat évvel később már az A-csoportban találkoztunk velük. Soraikban még itt-ott feltűntek nagy nevek, de az egymás elleni nyitó meccsen csak 13 másodperccel a zárás előtt gyötörték be valahogy a győztes gólt az újonc ellen, Lubos Bartecko pedig úgy vetődött a kispad elé ünnepelni, mintha világbajnokságot nyert volna együttese.

Újabb fejezet, 2016, ismét egy A-csoportos vb első meccse. A játék képe még kiegyenlítettebb, bár az eredményben nagyobb a különbség. Nálunk már nincs sem Palkovics, sem Ladányi és sajnos Ocskay sem, ám amott is eltűntek a zsenik, csak képzett, a sportág beágyazottsága és tradíciói miatt még valamivel jobb jégkorongozók örülnek, akik legbelül tudják, a világ élvonala rég elszáguldott mellettük. Hol van már a magas ló, amelyen réges-régen ültek, s hol van már a magyarok oktatása?

És így jutunk el napjainkig, amikor a szlovák és a magyar bajnokság legjobbjai ugyanabban a sorozatban versengenek, tökéletesen kiegyenlített harcot vívva. A magyar bajnok az első alkalommal kiírt Visegrádi Kupa döntőjében csak szétlövéssel marad alul a szlovák bajnokság ezüstérmesével szemben, ügyet sem vetve a hokihagyományokra.

Lassan utolérjük, sőt bizonyos tekintetben – klubszinten – talán utol is értük őket.
Óriási dicséret ezért az elmúlt két évtizedben szinte elképzelhetetlenül sokat fejlődő magyar jégkorongnak, és persze figyelmeztetés a rozsdásodó, szürkülő szlováknak.

Most már csak az kell, hogy néhány éven belül (vagy jövőre?) A-csoportos világbajnokságon is legyőzzük őket.