Blog: Inkább nehéz ellenfelekkel meccseljünk! - Kovács Csaba

Vágólapra másolva!
2010.12.09. 15:43
Címkék
Új írással jelentkezik blogjában Kovács Csaba, a Sapa Fehérvár jégkorongozója. Mostani bejegyzésében arról ír, mi lehet a csapat fejlődésének a kulcsa.
KOVÁCS CSABA BLOGJA

„Beszéltem Ted Satorral, aki elmondta: számít rám a válogatott december közepi jesenicei tornáján. Örömmel mondtam igent a felkérésre. Persze nemet nem is tudnék. Kíváncsian várom, mire jutunk a megfiatalított kerettel, hiszen a fehérvári tornához hasonlóan nívós mezőny jött össze. A keretben néhány társammal együtt én képviselhetem a rutint, pedig huszonhat évesen még egyáltalán nem érzem magam öregnek. Nem is vagyok.”
A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja!

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik