Jégkorong: a Ferencvárosnak pályára kell lépnie a hétvégi bajnokikon

Vágólapra másolva!
2010.11.25. 13:08
Címkék
Elutasította az FTC-OrangeWays halasztási kérelmét a Mol Liga, ennek értelmében a zöld-fehéreknek le kell játszaniuk pénteken és vasárnap a Steaua Rangers és a Fenestela 68 Brassó elleni idegenbeli bajnokit.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára tájékoztatása szerint az elutasítás indoka, hogy a Ferencvárosnál nincs olyan sérüléshullám vagy rendkívüli körülmény, amely miatt a junior- vagy ificsapatból felhívottakkal együtt ne tudná kiállítani a meccsre nevezéshez minimális 15 főt a két említett mérkőzésen. A versenyszabályzat szerint, ha bármely csapat kétszer nem áll ki, automatikusan törlődik a bajnokságból, magyarán a Fradi a Mol Ligából való kizárását kockáztatja.

Mindeközben a zöld-fehérek szakosztályvezetősége által szerződésmódosításra – fizetésük felezésére – kért kilenc játékos közül Majoross Gergely csapatkapitány és Chris Eade nemet mondott, és minden bizonnyal távozik.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
1 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
2 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik