Jégkorong ob I: bronzérmes a Ferencvárost legyőző Vasas

Vágólapra másolva!
2010.03.26. 21:18
Az élvonalbeli jégkorongbajnokság rájátszásában eldőlt az utolsó nyitva maradt kérdés: a Vasas Bp Stars Pesterzsébeten négy góllal nyert a Ferencváros ellen, így megszerezte a bronzérmet.

A párharc első három mérkőzését kivétel nélkül a házigazda együttes nyerte, ám a jobb játékerőt képviselő Vasas reális győzelmi reményekkel lépett pályára a pesterzsébeti jégcsarnokban.

Ennek nyomatékaként a gólnélküli első harmadot követően a 26. percben a rutinos Gröschl Tamás emberelőnyös góljával szereztek vezetést a vendégek, amit hét perccel később Holéczy Roger duplázott meg.

Nehéz helyzetbe került a házigazda, de Flinta Botond a 43. percben szépített és ismét nyílttá vált a találkozó. De nem sokáig: a 47. percben Matus Petricko, majd a hajrában a kitámadó, kicsit már kedvét is vesztő zöld-fehérek ellen Berta Ákos és Somogyi Balázs is betalált, meggyőzővé téve ezzel a különbséget és a győzelmet.

Jól sikerült a szezonja a Starsnak, amely a MOL-liga aranyérme után a bajnokságban is begyűjtött egy bronzot.

OB I,  A 3. HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS 
FTC CORNER MONEYGRAM–VASAS BUDAPEST STARS 1–5 (0–0, 0–2, 1–3)
Pesterzsébet, 200 néző. V: Haszonits, Halassy, Mayer, Kovács B.
FTC: BUDAI – Székely-Mádai, FLINTA 1, Jánosi (1), Hoffmann (1), McLaughlin – Kauttonen, Hucko, Feil, Schellin, Hegyi II Á. – Barabás, Holló, Marosi, Nagy L., Rajz – Ványi, Rencz, Rosztocsil, Gergely Zs., Szilágyi. Edző: Szergej Oreskin
VASAS: ONDREJKA – Kluuskeri, Kangyal (1), Peterdi, Gergely Cs. (1), Gröschl 1 – Szirányi, Sille (1), SÁNDOR (2), Holéczy 1, Somogyi 1 – Szajbert K., ENNAFFATI, PETRICKO 1 (1), BERTA 1 (1), FODOR SZ. (2) –- Strenk, Wéber, Majoros (1), Fodor Cs. Edző: Glen Williamson
Kiállítások: 16 perc, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Szergej Oreskin: – Ebben a két hónapban, míg én irányítottam a csapatot, próbáltam kihozni belőle a maximumot, szerettük volna megszerezni a bronzérmet, de a végére sajnos fizikálisan és mentálisan is elfáradtunk, ez a különbség egy profi és egy amatőr csapat között. De mindenki megtette amit tudott, ez most erre volt elég.
Glen Williamson: – Mindenképpen szerettük volna befejezni a párharcot, ez volt a legfontosabb, magabiztosan játszottunk, büszke vagyok a csapatomra, mindemellett a bronzéremmel nem vagyok teljesen elégedett, a döntőben lett volna a helyünk.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Vasas javára
AZ OB I 2009–2010-ES SZEZONJÁNAK VÉGEREDMÉNYE 
1. Sapa Fehérvár AV 19 (Oscar Ackeström, Juha Alen, Niklas Andersson, Bálizs Bence, Benk András, David Bornhammar, Fekete Dániel, Hetényi Zoltán, Horváth András, Jobb Dávid, Kóger Dániel, Kovács Csaba, Ladányi Balázs, Maklári Erik, Nathan Martz, Mihály Árpád, Nagy Gergő, Ondrejcik Rastislav, Palkovics Krisztián, Tommi Satosaari, Sofron István, Tokaji Viktor, Vas János, Vas Márton, Vaszjunyin Artyom)
2. DAB.Docler
3. Vasas Budapest Stars
4. Ferencváros
5. Újpest
6. Miskolc
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik