NHL: Hossa 12 évre szóló szerződést kötött a Chicagóval

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.07.03. 00:54
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Chicago Blackhawks szerdán 12 évre szóló szerződést kötött a szlovák Marián Hossával.
A 30 éves játékos reméli, hogy a gárdával végre megnyeri pályafutása első Stanley-kupáját. Ugyan tavaly és az idén is döntőt játszhatott, de mindkétszer a vesztes csapat tagja volt: előbb a Pittsburgh Penguinsszel maradt alul a Detroit Red Wingsszel szemben, majd a detroitiakat erősítve a Pittsburgh ellen.Hossa eddig 873 NHL-meccsen lépett jégre, 370 gól mellett 425 gólpassz fűződik a nevéhez. Chicagóban összesen 62 millió dollárt fog keresni, ebből 53-at az első hét évben.Honfitársa, Marián Gáborak sem panaszkodhat, hiszen a legutóbbi, sérülésekkel terhes szezonja ellenére a New York Rangers szerződtette, méghozzá öt évre 37.5 millió dollárért.A 2000 óta tartó NHL-pályafutása során eddig a Minnesota Wildot erősítő 27 éves szlovák támadó a 2007–2008-as szezonban karriercsúcsot jelentő 42 góllal és 41 gólpasszal zárta az alapszakaszt. A legutóbbi kiírásban ugyan csak 17 meccsen léphetett jégre, ám így is szerzett 23 pontot (13 gól, 10 gólpassz).
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
5 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik