Jégkorong-vb: a szlovák kapitány szívéről egy szikla esett le

Vágólapra másolva!
2009.04.25. 13:16
Címkék
Megfogalmazása szerint nem kő, hanem szikla esett le Jan Filc szlovák szövetségi kapitány szívéről azután, hogy csapata drámai körülmények között nyert 4–3-ra a magyarok ellen a svájci jégkorong-világbajnokság pénteki nyitó fordulójában.
A szakember a pravda.sk internetes oldalnak elmondta, hogy a sok szlovák szurkoló által lebecsült magyarok remek munkát végeztek, Szuper Levente személyében kitűnő kapusuk van, és a védelmük megbízható. „Biztos voltam benne, hogy nehéz meccs lesz (...) Egy újabb hokiország van születőben, és ez a sportág szempontjából is jó” – jegyezte meg Filc, akinek irányításával 2002-ben története legnagyobb sikerét érte el a szlovák csapat azzal, hogy világbajnok lett. Hozzátette: 1–1 után, amikor sikerült két gyors gólt ütni, együttese irányította a játékot, mégsem tudta eldönteni a mérkőzést. „Ilyen drámára nem emlékszem edzői pályafutásom során. Nem kő, hanem szikla esett le a szívemről” – fogalmazott Filc, akinek csapatában hét világbajnok, négy NHL-es és Jiri Bicek személyében egy 2003-as Stanley Kupa-győztes is szerepelt.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
5 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
6 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
6 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik