AHL: hiába volt jobb, otthon kapott ki az Iowa Stars

Vágólapra másolva!
2007.12.05. 09:48
Az AHL, a második számú észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszában hazai pályán kapott ki az Iowa Stars, soraiban Vas Jánossal (képünkön). A magyar légiós tőle szokatlanul ezúttal pont nélkül zárt, két lövési kísérlete eredménytelennek bizonyult.
Miként csapattársai legtöbb próbálkozása is. Hiába játszott végig mezőnyfölényben és kapura jóval veszélyesebben ellenfelénél a Stars, 42 lövésükből mindössze három találat született, Drew MacIntyre ugyanis 39 alkalommal sikerrel hárított.

Ezt megelőzően egymás utáni öt meccsen szerzett legalább egy pontot Vas, a bajnokságban már tíz-tíz gólnál és asszisztnál jár.

Az Iowa szerezte meg a vezetést a találkozó, majd kétszer egyenlítettek, de a győztes gólt a 47. percben a vendégek szerezték. A Manitoba 14. alkalommal nyert a bajnokságban, az Iowa 11. mérkőzésén szenvedett vereséet.

AHL, ALAPSZAKASZ:
Iowa Stars – Manitoba Moose 3-4
Chicago Wolves - Syracuse Crunch 2-3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik