Crosby estéje Pittsburghben: már túl is lépte a százat a klasszis

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.03.14. 10:47
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság alapszakaszának 152. játéknapján Pittsburghben büntetőkkel verte a házigazda Penguins a Buffalo Sabrest. Az est főszereplője Sidney Crosby volt. A vendéglátók 20. életévét majd csak augusztusban betöltő klasszisa a bajnokságban elsőként érte el, illetve hárommal már túl is lépte a száz pontos álomhatárt.
Crosby sikeres büntetője döntött a szétlövésben
Reuters
Crosby sikeres büntetője döntött a szétlövésben
Crosby sikeres büntetője döntött a szétlövésben
Reuters
Crosby sikeres büntetője döntött a szétlövésben

Fordulatokban bővelkedett az összecsapás: a Buffalo szerzett vezetést a mérkőzésen, de a házigazdák fordítottak. A vendégek kiegyenlítettek a második felvonás hajrájában, de a Pingvinek kétgólos előnyre tettek szert a záró rész közepére. A Sabres azonban harmadik gólját is meglőtte, majd hét másodperccel a vége előtt Drury szezonbeli 34 találatával ki is egyenlített - az asszisztot jegyző Briere ebben a mutatóban már 54-nél jár -, így jöhetett a túlóra.

A hosszabbításban mindhárom hazai löket eredménytelennek bizonyult, miközben a hazai ketrec előtt álló Fleurynak semmi dolga nem akadt. A büntetőpárbajt a Pingvinek 2-1-re nyerték: a két biztos kezű hazai ítéletvégrehajtó Christensen és Crosby voltak.

Sidney a 66. mérkőzésén lépett jégre a szezonban, 29 találata mellé kiosztott még 74 gólpasszt is. A kanadai táblázaton közvetlen utána következő két Tampa-játékos közül a második helyen álló Vincent Lecavalier 94-nél (46 gól, 48 assziszt), a harmadik Martin St. Louis 92-nél (39 gól, 53 assziszt) tart.

Hiába vezetett kétszer is a Tampa Bay Torontóban, a Maple Leafs Antropov 46. perc végén szerzett góljával megfordította, majd meg is nyerte a találkozót.

A Dallas Mike Modano 50. percben szerzett találatával verte a záró részben két gólt szerző, addig viszont „csendben maradó” Philadelphiát. A 36 éves Modano a második amerikai születésű játékos, aki 500 gólt lőtt az NHL-ben, a liga történetében pedig a 39. a sorban. A még aktívak közül Brendan Shanahan, Jaromir Jagr, Joe Sakic, Pierre Turgeon, Peter Bondra, Mats Sundin, Teemu Selanne és Mark Recchi gyarapítja góljait számát. A lista élén a legendás Wayne Gretzky áll, 894(!) góllal.

A Minnesota Brent Burns 64:24-nél lőtt góljával 0-2-ről fordítva a hosszabbításban verte vendéglátóját, a Vancouvert.

Csúnya, hatgólos vereségbe szaladt bele a Chicago a San Jose vendégeként: a hazaiak már 6-0-ra vezettek, amikor a Blackhawks megszerezte a szépítő találatát, de a végszó – a meserhármast jegyző Bill Guerin 59:47-nél egy büntetőt értékesített - a házigazdáké lett.

NHL, ÉSZAK-AMERIKAI PROFI JÉGKORONGLIGA:

ALAPSZAKASZ, 152. JÁTÉKNAP:
Carolina Hurricanes-Florida Panthers 3-1
New York Rangers-Ottawa Senators 2-3
Montreal Canadiens-New York Islanders 5-3
Toronto Maple Leafs-Tampa Bay Lightning 3-2
Pittsburgh Penguins-Buffalo Sabres 5-4 - szétlövéssel
Nashville Predators-Detroit Red Wings 2-5
Dallas Stars-Philadelphia Flyers 3-2 - hosszabbítás után
Vancouver Canucks-Minnesota Wild 2-3
San Jose Sharks-Chicago Blackhawks 7-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik