| Anaheim Ducks | Los Angeles Kings | 2-3 |
| New York Rangers | New York Islanders | 4-7 |
Elsősorban Viktor Kozlov négy góljának köszönhetően az Islanders nyerte a New York-i rangadót az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakaszának 60. játéknapján. Visszavágott a Los Angeles Kings a ligaelső Amaheimnek az egy nappal korábbi vereségért.

Viktor Kozlov életében először szerzett négy gólt egy meccsen

Viktor Kozlov életében először szerzett négy gólt egy meccsen
„Életemben először szereztem négy gólt egy meccsen – mondta az orosz játékos ,- azonban ez nem csupán rólam szól, hanem azokról is, akikkel egy sorban játszom, sőt az egész csapatról.”
Az Islanders egyébként fantasztikusan kezdett, ugyanis már az első harmad után 4-0-ra vezetett Satan, Simon, Kozlov és Asham góljaival.
A második húsz percben azonban megemberelte magát a hazai pályán játszó Rangers, és ebben a játékrészben Brendan Sanahan kétszer, míg Jaromir Jagr egyszer volt eredményes, azonban a remek formában lévő Kozlov is megszerezte második gólját.
Az utolsófelvonásban Sanahann ismét eredményes volt, és a „Parkőrök” feljöttek 5-4-re, azonban a harmad végére ismét jött Kozlov és újabb két gólt szerzett, amivel beállította a 7-4-es végeredményt.

Az Islanders az Atlanti-csoport élére ugrott
Visszavágott az egy nappal korábbi vereségért a Los Angeles Kings a ligaelső Anaheim Ducksnak. A Kacsák egy nappal korábban 4-3-ra nyertek idegenben, és most hazai pályán szenvedtek egygólos vereséget.
A találkozó hőse ezúttal Alexander Florov volt, aki két gólt is szerzett. A huszonnégy éves balszélső az első harmad hajrájában szerezte meg az első gólját, és ezzel válaszolt Getzlav korábbi találatára.
A második felvonásban Derek Amstrong viszont már a vendégeket juttatta előnyhöz, és a harmadik felvonás hajrájában ismét Florov került a középpontba, ugyanis 1:16 perccel a vége előtt kettőre növelte a Kings előnyét.
Negyven másodperccel később Marchant még szépített, de többre már nem volt ideje a Kacsáknak. Az Anaheim ettől függetlenül magabiztosan vezeti az egész ligát, míg a Kingsnek továbbra is nagyon kell küzdeni azért, hogy rájátszást érő helyre verekedje magát nyugaton.
NHL, alapszakasz
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





