Jégkorong, KK: döntős a Junost-Minszk is

2006.11.20. 13:03
Címkék
A jégkorongozók második számú nemzetközi kupasorozatának, a Kontinentális-kupának a négyes döntőjébe jutott a fehérorosz Junots-Minszk. A torna fináléja, sorrendben immár harmadszor Székesfehérváron kerül megrendezésre 2007. január 5-7. között.
A selejtezősorozat utolsó fordulójában a kiemelt házigazda, fehérorosz Minszk és a kazah Kazakhmys egymás közti mérkőzése döntött a továbbjutásról, miután azt megelőzően az osztrák Salzburgot és az ukrán Szokol Kijevet is legyőzték.

A két továbbjutásra esélyes gárda csatája 3 400 előtt nagy izgalmakat hozott, hiszen két, gólnélküli harmadot követően a kazahok szereztek vezetést a 42. perc elején.

Már továbbjutónak érezhették magukat a kazahok, amikor engedték kiénekelni a sajtot a szájukból. A nagy hazai rohamok minszki gólt és egyenlítést, a mérkőzésen pedig hosszabbítást jelentettek.

Ott aztán már nem sokat vacakoltak a lendületbe jött házigazdák, az első gólnál asszisztot jegyző Andrjusenko révén rögtön az 52. másodpercben betaláltak a kazahok kapujába.

3. SELEJTEZŐKÖR, F-CSOPORT (Minszk, Fehéroroszország):

A VÉGEREDMÉNY:
1. JUNOST MINSZK 8 PONT
2. KAZAKHMYS KARAGANDA 7 PONT
3. RED BULLS SALZBURG 3 PONT
4. SZOKOL KIJEV 0 PONT
EREDMÉNYEK:
Kazakhmys Szokol 6-2
Junost-Minszk Salzburg 1-0
Salzburg Kazakhmys 2-7
Szokol Junost-Minszk 2-7
Salzburg Szokol 6-3
Junost-Minszk Kazakhmys 2-1 (h.u.)
Legfrissebb hírek

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
10 perce

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
13 perce

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
19 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
27 perce

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
29 perce

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
29 perce

Leuven polgármestere megakadályozta, hogy egy izraeli csapat a városában játsszon

Európa-liga
40 perce

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
40 perce