Mindent megnyertek, amit csak lehet

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.09.15. 20:55
Címkék
Tizenhárom év után ismét Kanada ült fel a Világkupa (korábban Kanada Kupa) trónjára, miután a döntőben 3-2-re legyőzte a finn válogatottat.
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Shane Doan lôtte a kanadai válogatott gyôztes gólját a finnek ellen
Hokiország legjobbjai az eddig megrendezett hét tornán mindig eljutottak a döntőig, most az ötödik diadalukat ünnepelhetik, továbbá azt, hogy az elmúlt két évben - legalábbis a felnőtteknél - mindent megnyertek, amit csak lehet: a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpiát, a tavalyi és az idei világbajnokságot, valamint a Világkupát.
A magyar idő szerint szerdára virradóra megrendezett torontói fináléban ismét védett Martin Brodeur (csuklósérülése miatt az elődöntőben nem ő állt a kanadai kapuban), 27 hárításával sokat tett csapata sikeréért - ami persze nem jött volna össze góllövés nélkül. A hazaiak háromszor is mattolták a finálé előtti öt mérkőzésen mindössze hatszor kapituláló Miikka Kiprusoffot, méghozzá úgy, hogy a három találat az első, a második, illetve a harmadik játékrész legelső kanadai lövéséből született!
Joe Sakic góljára Riku Hahl "replikázott", Scott Niedermayerére Tuomo Ruutu, a harmadik harmad 41. másodpercében eredményes Shane Doanéra viszont már nem érkezett válasz, így a finneknek be kellett érniük a második hellyel. A Világkupa legértékesebb játékosának Vincent Lecavalier-t, a kanadai válogatott és a Stanley-kupa-győztes Tampa Bay Lightning villámgyors csatárát választották meg.

VILÁGKUPA
Döntő: Kanada-Finnország 3-2 (1-1, 1-1, 1-0). Gólszerző: Sakic (1.), S. Niedermayer (24.), Doan (41.), ill. Hahl (7.), T. Ruutu (39.). Kapusok: Brodeur 27 védés/29 lövés, ill. Kiprusoff 30/33
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
3 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
3 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

Sokba került a kihagyott büntető, csak döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
4 órája

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
4 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
4 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik