Habibulin volt a megmentő

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.06.01. 20:33
Címkék
A maga nemében hihetetlen, ami a Stanley-kupa-döntőben történik: az első meccset 41-re elveszítő Tampa Bay 41-gyel válaszolt a másodikon, majd miután 30-ra kikapott a harmadik csatában, a negyediken lenullázta a Calgaryt  igaz, csak 10-ra , ismét döntetlenre alakítva az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állását.

"Pokoli ronda alakítás volt a részünkről, ezt be kell látni – viszont eredményes, és ez a lényeg" – jellemezte John Tortorella edző az eredményre ráülő Lightning alakítását. Egyébként meg igaza van, hiszen vereség esetén óriási bajba került volna a Tampa, így viszont ismét élvezi a pályaelőnyt.
Hogy mi döntött a Calgaryban megrendezett negyedik összecsapáson? Mindenekelőtt Nyikolaj Habibulin teljesítménye, a vendégek orosz kapusa ugyanis kegyelmi állapotban védte végig a lüktető, és igazából (ismét) Flames-fölényt eredményező derbit, elkönyvelve az ötödik shutoutját a rájátszásban; és természetesen dicséretet érdemel Brad Richards is, aki a harmadik percben kettős emberelőnyből belőtte a meccs egyetlen találatát – amivel egyébként új NHL-csúcsot állított fel, rajta kívül ugyanis senki sem tudott hét győztes gólt ütni a playoffban.
S talán Ville Nieminen, a Flames finn csatára is befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, hiszen 4:13 perccel a vége előtt ötperces büntetést érően letaglózta Vincent Lecavalier-t, így csapata emberhátrányban fejezte be a meccset – más kérdés, hogy Habibulinnak ezt követően is be kellett mutatnia egy hatalmas bravúrt.

Tv: a Sport1 pénteken 1.45-től élőben közvetíti a Stanley-kupa-döntő ötödik mérkőzését

Szavazás

Ki nyeri a Stanley-kupát?

---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
12 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
13 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
20 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
49 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik